A líceum nevesítését Reizer Pál megyéspüspök az első tanév végén kezdeményezte. Névadójául Hám János püspököt választotta, aki a 19. században három évtizedes (1827 – 1857) működése folyamán máig ható érvénnyel megalapozta Szatmárnémeti tanügyi és egészségügyi – szociális arculatát. Erre alapozva, ezt adatolva kértük a Vallásügyi Államtitkárságtól és az Oktatásügyi Minisztériumtól a névadás jóváhagyását. Az engedély értelmében az iskola hivatalos neve 1992 őszétől Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum lett.

Reizer Pál megyéspüspök reményei szerint a fiatal középiskola olyan keresztény szellemiségű tanítók, tanárok, orvosok, közéleti emberek nevelését fogja célkitűzésének tekinteni, akik nemcsak hisznek, nemcsak imádkoznak, nemcsak templomba járnak, hanem a közéletben is tesznek valamit az élet jobbításáért, a szenvedők életének megváltoztatásáért, a Jézus által ígért vigasztalás elnyeréséért. Azért választotta névadóul Hám János püspököt, mert úgy érezte, hogy neve munkás, alkotó életre hívja és ösztönzi majd mind az iskola tanárait és nevelőit, mind (remélhetőleg) sok – sok diákját.

Hám János személyiségét és tevékenységét azért (is) követésre ösztönző példának tekintette Reizer püspök úr, mert a 20. század utolsó évtizedében élő társadalmunk helyzete, számos vonatkozásban hasonlított a történelmi Szatmár térsége (s vele együtt a 19. század elején megalapított szatmári római katolikus püspökség egészének) egykori világához. A katolikus egyház ugyanis mindkét korszakban ugyanolyan, túlnyomó többségében más vallású és más nemzetiségű közegben élt és működött. Hám János korában a polgári liberalizmus eszmeiségével kellett megküzdenie, másrészt akkor is szembesülnie kellett és a jelenben is szembesülnie kell olyan eszmékkel, amelyek politikai – hatalmi megtestesüléseik révén az emberek fölötti kizárólagos uralomra törnek. Hám Jánosnak saját korában a késői jozefinizmus és a polgári liberalizmus eszmeiségével kellett megküzdenie, a jelen egyházának a 19. század közepétől megjelenő (sokszor szélsőségessé növekedett) eszméknek, valamint a 20. században eluralkodott totalitárius világnézeti – politikai áramlatoknak a továbbélő következményeivel kell szembesülnie.

A két korszak társadalmi közélete abban is hasonlít, hogy mindkettőben sok a javítandó, jobbításra szoruló jelenség. A 19. század első felében élők lelkén nyomasztóan ült a vallásháborúk korából eredő türelmetlenség szelleme, az ezredforduló jól érzékelhető társadalmi szakadékát pedig egyaránt mélyítette mind az ún. kapitalista, mind az ún. szocialista rendszer. Az anyagiak világában, a hatalomban való részesedés egyre erőteljesebb mértékű polarizálódása mellett mind mélyebb szakadék tátong a társadalom többségét alkotó, identitásukban szegény rétegek és az identitástudattal rendelkező, sokkal kisebb réteg között.

Milyen ember volt, hogyan élt és alkotott Hám János?

Személyiségét fiatal korában a családjában tapasztalt munkás életmód, az egyszerűség, szerénység, szüleinek vallásos életfelfogása alakította. A gimnáziumi tanulmányai alatt formálódott feltétlen rendszeretete, megerősödött benne az állandó önművelés, tudományszerzés készsége. A rászorulók és betegek iránti szociális érzékenysége is valószínűleg ekkor alakult ki és szilárdult meg benne az iskolában oktató ferences szerzetesek szellemiségének hatására.

Emlékiratai tanúsítják, hogy jól ismerte kora társadalmának anyagi és szellemi állapotát, és azt is tudta, hogy minden jobbító szándékú változtatása csak lassú, következetes munka / tevékenység eredménye lehet. Püspökké történt kinevezése után azonnal megfogalmazta két alapvető célkitűzését: a szegények, betegek, öregek intézményes felkarolását és az oktatás – nevelés megszervezését, kiterjesztését. Azt is megfogalmazta, hogy a nevelésben hangsúlyozottan kell foglalkozni a nőneveléssel, a lányok oktatásával, akikre családanyákként a társadalom szellemiségének helyes és jó alakításában fontos szerep / feladat vár.

A legfontosabb cselekvési területnek a szellemi / lelki művelődés, a kultúra és az igazi tudomány fejlődését tekintette. Ezeket a célkitűzéseket szolgálták (Szatmárnémetiben és másutt) intézményalapításai (iskolák, bentlakások) és építkezései, kórház és gyógyszertár létesítése, aggápoló intézetek létesítése.

Az volt az álláspontja, hogy a templomban úgy kell hirdetni az Isten igéjét, ahogy a nép legjobban érti, következésképp a letelepült németek / svábok esetében az ő anyanyelvükön. A néppel való kapcsolatban pedig olyan, nyelvhasználatot javasolt, amelyet az egyszerű emberek megértenek.

Mindenkor p más nyelvű és/vagy vallású emberekhez való viszonya. Célkitűzéseinek megfelelően szociális intézményeinek vallási megkülönböztetés nélkül kellett szolgálnia a szegényeket, hajléktalanokat, férfiakat nőket egyaránt. Az egyház missziós feladatait sem a más felekezetűek megtérítésében jelölte meg, hanem a hitben és erkölcsben meggyengült hívek megerősítésében.

A gimnáziumi oktatásnál magasabb fokú (a régióban egyedüli) tanintézményben, a szatmári püspöki líceumban igen jelentős arányú volt a más nemzetiségű (német, ruszin, román, lengyel) és a más vallású (főként görög katolikus, kevesebb református) tanuló, a katolikus egyház ezek oktatásával is hozzájárult a más nyelvi és vallási identitású értelmiség képzéséhez.

Teremtő, szervező munkáját, hatalmas építkezéseit segítette egyszerű, takarékos életmódja, s az, hogy mindenkor az emberek szolgálatának szelleme vezérelte. Kortársai tanúsága szerint szelíd lelkű, csendes, imádkozó – elmélkedő életet élt. Nem illett életébe a rang, a bíbor, a kitüntetés. Nem volt politikus alkat. Esztergomi érsekké, hercegprímássá való kinevezése csak szenvedést hozott az életébe. (Késleltették római megerősítését, így az esztergomi érseki széket nem foglalta el.) A szenvedéseket, a kudarcokat mindenkor a Gondviselésben való rendíthetetlen bizalommal viselte el.

Hám János igazi nagysága abban áll, hogy nem ő akarta learatni az általa vetett magvakat, hanem engedte, hogy azok az isteni kegyelem erejével csöndben növekedjenek, s a kellő időben termést hozzanak.

Utódja, Meszlényi Tibor püspök 1886-ban megindította az életszentségben elhunyt püspök boldoggá avatási eljárását. A 20. század világháborúinak időszakában megakadt eljárás folytatása 2010-ben újraindult.