Az 1956-os forradalomra emlékeztünk testvériskolánkkal

Október 18.-án, a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programjának köszönhetően vendégül láthattuk testvériskolánk, a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium több diákját és tanárát. A látogatás célja az volt, hogy közösen emlékezzünk meg az 1956-os forradalom hőseiről, ezért az iskola dísztermében egy olyan ünnepi műsort mutattunk be, amelybe bekapcsolódtak vendégeink is. Ádámkó István Csaba, igazgató úr köszöntőjét követően beszédet…

NYÍLT NAP A HÁM JÁNOSBAN

Május 10-én remek alkalom kínálkozik arra, hogy közelebbről is megismerjétek a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumot és Szakiskolát, hiszen a 8 és 14 óra között szervezett nyílt napon betekinthettek a iskola mindennapjaiba. Bizonyára segít majd a pályaválasztásban, hogy beszélgethettek diákokkal-tanárokkal, benézhettek a sportterembe, laboratóriumokba, szaktantermekbe, a könyvtárba vagy a kápolnába, sőt, érdeklődéstől függően részt…

Vidám Versek Versmondó Versenye 20. alkalommal a Hám Jánosban

110 vidám verset hallgathatnak meg mindazok, akik április 2-án részt vesznek a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjén. A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban megrendezendő versmondó verseny megnyitójára pénteken, április 1-jén kerül sor 18 órától a Hám János Líceum dísztermében, majd szombaton reggel kilenc órától kezdődik a verseny, amelyre idén 13 megye 66 iskolájából…

Hívogat az iskola: Nyílt nap az előkészítő osztályban

Április 9.-én 10 órától nyílt napon vehetnek részt a gyermekek és szülők, ahol megtekinthetik az induló előkészítő osztály termét, találkozhatnak az iskola vezetőségével, a pedagógusokkal, megbeszélhetik a felmerülő kérdéseket. A nyílt nap helyszíne az előkészítő osztálynak otthont adó Hám János Óvoda, Gabriel Georgescu utca 12 szám. A szervezők szeretettel várják azokat a gyerekeket és szülőket,…

„A zene összeköt” – XIII. ONLINE HÁM ZENEI VERSENY

A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szervezésében és a G.M. Zamfirescu Művelődési Központ támogatásával, 2021. november 10 – 14. között megrendezésre kerül a „A zene összeköt” – XIII. ONLINE HÁM ZENEI VERSENY. Mivel erre az évre csak ez a lehetőség maradt, online felületen zajlik majd a verseny. Idén is mindenki határtalanul megmutatkozhat a…

Veni Sancte Tanévnyitó ünnepi szentmise

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szeretettel meghívja Önt/Önöket tanévkezdő Veni Sancte szentmiséjére a Székesegyházba, 2021. szeptember 13-án, 11 órára. Az óvódások számára az évnyitó 9 órakor kezdődik  (Gabriel Georgescu 12. sz). Szakiskolánk osztályai számára az ünnepélyes Veni Sancte szentmise 2021. szeptember 13-án, 13 órakor kezdődik a Kálvária templomban. Kérjük együtt a Szentlélek segítő kegyelmét! A Hám János…

Beiratkozás a Hám János óvodába

Hamarosan megkezdődnek az óvodai beiratkozások a 2021-2022-es tanévre. A Hám János óvoda szeretettel várja a leendő kiscsoportosokat. A beiratkozáshoz a következő iratok szükségesek: –       a gyermek keresztlevél másolata; –       a szülők személyi igazolvány másolata; –       a szülők munkahelyi igazolása; –       típuskérvény (az óvodában igényelhető). A beiratkozás 2021. június 2-10. közötti periódusban, 8 és 12 óra…

Előkészítő osztály

Kedves Szülők! Az előkészítő osztállyal kapcsolatos információkat itt találják! A beiratkozási folyamat biztonságos és zökkenőmentes megszervezése miatt, kérjük hívja a 0261-717180-as telefonszámot. Iskolánk titkársága minden érdeklődővel személyesen egyeztet időpontot! Köszönjük!

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tájékoztatója a 2020-2021-es tanévben induló új osztályokról

A 2020-2021-es tanévben a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum egy előkészítő osztályt, egy ötödik osztályt, két elméleti oktatást kínáló IX. osztályt és két IX.-es szakosztályt indít.   előkészítő osztály 25 fő, ötödik osztály 30 fő,   osztály Elméleti oktatás: vallásturizmus-intenzív idegen nyelv szak – 28 hely – június 2-5. a beiratkozási űrlap (fisa) mellékletének…

Veni Sancte Tanévnyitó ünnepi szentmise

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szeretettel meghívja Önt/Önöket tanévkezdő Veni Sancte szentmiséjére a Székesegyházba, 2019. szeptember 9-én, 11 órára. Az óvódások számára az évnyitó 9 órakor kezdődik  (Gabriel Georgescu 12. sz). Szakiskolánk osztályai számára az ünnepélyes Veni Sancte szentmise 2019. szept 9-én, 13 órakor kezdődik a Kálvária templomban. Kérjük együtt a Szentlélek segítő kegyelmét! A Hám János…