Őszi Harmónia kórus hétvége

A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Harmónia kórusa egy közösségépítő hétvégén vettünk részt 2023. október 20-22 között az erdődhegyi Helga Winter Házban. Rendhagyó módon, ezúttal az ősz színeiben igyekeztünk összerázni az iskolakórust, összefogni a már tapasztalt végzősök segítségével a régi és új tagjainkat. Végzősökkel, akikre nagyon büszke vagyok, hiszen nem csak a zenei…

Zarándokúton a IX-es évfolyam

A kissé kései tavasz napsütötte hétvégéjét használták ki a Hám János Líceum kilencedik osztályos diákjai és osztályfőnökeik, hogy április 21-23.-a között zarándokúton vegyenek részt. Szokványos időben, 8.00 órakor, érkeztünk péntek reggel a székesegyház előtti parkolóba, hogy elindulhassunk és felkeressük az ország nyugati részén elhelyezkedő nagyobb városokat, emlékhelyeket és a máriaradnai kegyhelyet. Első megállónk „a Kőrös…

Egyházzenei Énekverseny „Az Úristent magasztalom!”

Néhány év kihagyás után, 2022. december 10-én újra sor került a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Egyházzenei Énekversenyére, melynek mottója: „Az Úristent magasztalom!” A megmérettetés során minden versenyzőnek vagy csapatnak elő kellett adnia egyet a kötelező liturgikus énekekből, de készültek ugyanakkor egy szabadon választott, vallásos témájú énekből is – ez lehetett liturgikus, ifjúsági, Taizé-i vagy bármilyen…

Bizalommal és felelőséggel

Kedves Diákok, Kedves Szülők és Kedves Pedagógusok! A 2020/21-es tanévnyitó egészen más, mint az eddig megszokottak. Hogy miért, gondolom, ezt senkinek sem kell ecsetelnem. Annál nagyobb hittel és bizalommal fordulunk ma mennyei Atyánk felé és kérjük: „Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd áldásoddal, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be…

Székesfehérvári Ifjúsági Zarándoklat

Amikor megtudtuk, hogy Szatmár megye is részt vehet a Székesfehérvári Egyházmegye által szervezett  Mór-Bodajk-i zarándoklaton, mindnyájan abban bíztunk, hogy képviselhetjük iskolánkat ezen a különleges eseményen, ahol három ország négy egyházmegyéjének 332 keresztény fiatalja találkozott. Nagy lendülettel kezdtük el bemutatkozó előadásunk próbáit, melyben egy, az egyházmegyéhez kötődő szent vagy boldog életét kellett összefoglalnunk. A Hám János…

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanévkezdő lelkigyakorlata

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum nevelői testülete a nyári szabadságot befejezve, augusztus 30 és szeptember 1 között lelkigyakorlattal készült a 2017-18-as tanévre. A lelkigyakorlat helyszínéül a Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyő búcsújáró és kegyhely szolgált. Nem csupán a lelkigyakorlat programja, hanem a kiválasztott helyszín is ihletet adott az új tanítási évre. A kegyhely alig 12 cm…

Nagycsütörtöki zarándoklaton a kilencedikesek

Miután a X. és a XI. osztályok oly sok élménnyel tértek vissza az évfolyamok számára szervezett közös zarándoklatról, mi is izgatottan vártuk, mit hoz számunkra a nagycsütörtöki keresztút Nagykárolyban. Április 13-án zord időre ébredtünk, de ez sem szegte kedvünket, amikor 8 órakor a Székesegyház elől a két osztály derűs hangulatban elindult Nagykárolyba. Az út szerencsére…

Lelki napon a IX.B osztály

Új diákként nem tudtam, mire számítsak, de nem is kérdezősködtem, mert szerettem volna saját magam megtapasztalni mindent. Kíváncsian, lelkesen vágtam neki ennek a napnak. Be kell vallanom, mikor érkezésünk után 2 perccel Krisztián leesett a gördeszkával, és lesúrolta a fél tenyerét, kicsit elment a kedvem, úgy gondoltam, hogy ez most megalapozza az egész nap hangulatát.…

Veni Sancte

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szeretettel meghívja Önt/Önöket tanévkezdő Veni Sancte szentmiséjére a Székesegyházba, 2016. szeptember 12-én, 11 órára. Az óvódások számára az évnyitó 9 órakor kezdődik  (Gabriel Georgescu 12. sz). Kérjük együtt a Szentlélek segítő kegyelmét! A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum közössége nevében, Ádámkó István Csaba Igazgató

Tanári lelkigyakorlat Mátraverebély-Szentkúton

Tanári lelkigyakorlaton vett részt (2016. augusztus 31-szeptember 2.) a Hám János Líceum nevelőtestülete Magyarországon. Mátraverebély-Szentkút valamivel több mint 300 km-re Szatmárnémetitől, Salgótarján közelében a Mátra alatt fekszik és a ferences rend által gondozott nemzeti kegyhely. Van e helyben valami sajátos, és talán az a természeti mikroklíma is hozzájárul a lelki varázshoz, amely frissé és élvezhetővé…