2025 március 14-16 között a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 10. A és B osztályos diákjai egy emlékezetes, közösséget erősítő kiránduláson vettek részt Budapesten.
Március 14. – A nemzeti ünnep első pillanatai
Utunk elején a Károlyi palota kertjében meglátogattuk a Petőfi Sándor szobrot, mely emlékeztetett bennünket az 1848–49-es forradalom hőseire. Ezt követően ellátogattunk a másik, Erzsébet híd felé néző Petőfi-szoborhoz, ahol a nemzeti ünnep alkalmából elhangzott a „Szabadság, Szerelem!” vers, és virágokkal tiszteltük meg e hős emlékét. Az este folyamán a főváros pezsgő légkörét élvezve sétáltunk, miközben megcsodáltuk az Operaház, a Szent István Bazilika és a Madách Színház lenyűgöző épületeit.
Március 15. – Szentendre, Visegrád és Esztergom felfedezése
A második napon Szentendrére látogattunk, ahol a város hangulatos utcáin barangolva ismerkedtünk meg a helyi kultúrával. Később utunkat a visegrádi Mátyás király múzeum felé vettük, ahol a múzeum által közvetített történelmi élmények mélyen megérintettek bennünket, valamint a Visegrádi Fellegvárba is felmentünk ahol gyönyörű látvány fogadott minket. A napot Esztergom látogatásával zártuk, ahol az impozáns Esztergomi Bazilika előtt közös imát mondtunk, ezzel tisztelegve a magyar történelem és a nemzeti összetartozás előtt.
Utolsó nap – Városliget és a magyar zenei örökség felfedezése
A kirándulás utolsó napján a Városliget nyugalmában sétáltunk, ahol megcsodáltuk a Hősök terét, mely a magyar múlt nagy eseményeit idézi. Ezt követően betértünk a Magyar Zene Házába, ahol a hazai zenei örökség kapui nyíltak meg előttünk. Bár az időjárás nem mindig volt barátságos, a rengeteg élmény feledtette velünk a hideget, és az esőt. Ez a kirándulás nemcsak közösségépítő volt, hanem lehetőséget biztosított számunkra, hogy együtt megemlékezzünk az 1848–1949-es szabadságharc hőseiről.
Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a Rákóczi Szövetség támogatásáért, mely nélkül ez az élmény nem valósulhatott volna meg.


