Képzeljünk el egy hosszú utazást, amely majdnem végeérhetetlenül zajlik, sok diák egy nagy buszban (41), néha esőcseppek koppannak az ablakon, és pirkadattól koromsötétig tart. A lelkünk mélyén parázslik egy kérdés, hogy megéri-e, túl hosszú-e, milyen célpont vonz ennyire, hogy ezt megérje…
Igen, megérte, mondjuk mindannyian, mikor visszatekintünk ezekre a napokra. (2024. október 4-7.) Pádua, Verona, Velence – olyan különös kalandban részesített, amely elbűvölt mindenkit.
Az utazás másnapján kárpótolt a tenger közelsége, hiszen épp mellette laktunk. (Lido di Jesolo). Olaszországban pedig lépten-nyomon nevezetes zarándokhelyekre, vallásturisztikai látnivalókra bukkanhattunk, például Páduában Szent Lukács evangélista sírjára, amely a Szent Jusztina templomban található. És persze a Szent Antaléba, amelynek különös kisugárzását személy szerint újra megtapasztaltam. Mi, tanárok, döbbenten néztük diákjaink elváltozott arcát, amely mély átélésről tanúskodott.
,,Szent Antal sírjánál úgy éreztem, mintha minden gondom elmúlt volna.“
,,Páduában éreztem magam legközelebb Istenhez”. – fogalmazták meg később az általunk kísért fiatalok.
Pádua mélysége után jólesett Verona könnyedsége, vidámsága, olaszos lazasága. Itt van Júlia erkélye, és az éppen itt rendezett ,,balkonfesztivál” kellemes zenei aláfestést biztosított sétánkhoz.
,,Olyan helyeken jártunk, amelyeket a filmekből ismertünk”. – ez is hozzátartozott a veronai hangulathoz.
A következő nap elején újra tengerre, hajóra szálltunk, Velence felé tartottunk. Velence pompája, szűk sikátorai, a Szent Márk térre felbugyogó víz, a gondolák, amelyek ,,szebbek, mint a képeken”, maszkok és muránói üvegek, autómentes utak és kecses hidak sokféleségében telt a napunk. Van, akit a velencei lakosok élettere érdekelt, és meg is kereste/találta szabadidőben a távoli tereken focizó kisfiúkat. A sajátos velencei hangulat mindenkit átjárt, és mindezt megkoronázta a Szent Márk bazilikában közösen meghallgatott vasárnapi szentmise. Itt Szent Márk evangélista sírja előtt tiszteleghettünk a templom mennyei dicsőséget idéző aranyszínű ragyogásában.
,,A Szent Márk templomban úgy éreztem, mintha a mennyországban lennék”.
A visszafelé tartó hajóúton teljes szépségében élvezhettük a naplementét, amelyet sokan sokáig elmerülve néztek.
,,Már ezekért a percekért is megérte.” – mondták.
A csodálatos, tengerparti Miramare kastély megtekintése ráadás volt a hazafelé vezető úton. Hosszú az út, de közben ülepedhettek az élmények. A fiatalok csapata, amely zömében a Hám János Líceum XI. A és XII. A osztályainak diákjaiból tevődött össze, szakmai szemmel is figyelte ezt az utat. A vallásturizmus szakra járó tanulók maguk is készültek a nevezetességek bemutatásából, a szervezési kérdések átgondolásából. Sokan még az ezen a szakon szerzett olasz nyelvtudásukat is használták…
Vannak magok, amelyek később kelnek ki. Ilyen volt számomra ez az utazás.
Köszönet a diákok csapatának, a kísérő tanároknak, Simon Laura, Kovács Blanka, Trepszker Erika tanárnőknek, Ádámkó István Csaba igazgatónak, Krisztián Gabriellának és Csákány Irénnek, a jól vezető sofőröknek, Szent Antalnak és a Jóistennek, szóval mindenkinek, akinek a hozzájárulása nélkül ez nem valósulhatott volna meg.
Heinrich Andrea