2023. május 12-én a Hám János Napok keretén belül „A zene összeköt – XIV. Hám Zenei Verseny, a Táncolj velünk interaktív tánctanítással egybekötött programok, illetve az esti The Phoenix SM zárókoncert kaptak főszerepet.
Az immár XIV. alkalommal megrendezett zenei napon, idén 124 versenyző 26 műsorszámban mutatta meg tehetségét, 16 táncos és a háttérben pedig 14 tanár és 46 önkéntes diák dolgozott azon, hogy a lehető legnagyobb rendben folyjon rendezvényünk, mely mindig ünnep iskolánk számára. Állandó és legfontosabb célunk idén is a tehetséges fiatalok felfedezése volt, valamint az, hogy alkalmat teremtsünk a tapasztalatszerzésre, az önálló fellépés kihívásainak megízlelésére, a zene szeretetében megélt örömteli együttlétre, az egymásra figyelésre. A verseny zsűriében vendégünk volt Kovács Nikolett színművésznő, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, Szatmári Ádám, a Hám János Líceum tanára és volt diákja, a Phoenix SM szólógitárosa, valamint a zsűri elnöke, Fehér Róbert Benjamin volt hámjánosos diák, a Phoenix SM frontembere.
Miután minden versenyző bemutatta változatos felállásban és műfajban produkcióját, következett a Táncolj velünk! című, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak néptánc, hiphop és versenytánc oktatással egybekötött előadása, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig, a tanártól a szülőig, mindenki végül örömtáncra perdült.
Az estét a várva-várt díjkiosztó követett, ahol a zsűri elnöke előbb kiértékelte a látott és hallott produkciókat, majd a zsűritársakkal átadták a díjakat. Az udvar tele volt boldogan mosolygó, csillogó szemű diákokkal, ahol 11 kategóriában összesen 32 díjat osztottunk ki a versenyzőknek. Átadtuk a megosztott közönségdíját és a különdíjakat is.
Az iskola sportpályáján megszervezett ünnepi rendezvény a The Phoenix SM, iskolánk volt diákjainak fergeteges zárókoncertjével ért véget. A szórakozás határtalan volt, aki eljött, felszabadultan, boldogan tért álomra aznap este.
Ezen a napon sok meglepetést tartogattunk a nézőknek, hiszen a kis és nagy diákok bemutathatták művészi mivoltukat, akár a zenében, vagy a táncban, de a műsorvezetők, a háttérben dolgozó irányítók, fotósok, videósok, technikusok, pakoló fiatalok és az őket összetartó tanárok is jeleskedtek alázatban és nyitottságban egymás és közösségünk iránt. Köszönjük a stábnak a hűséges, kitartó munkáját, fáradozását, mindenkinek az erőfeszítést és köszönjük a RMDSZ-nek és a Communitas Alapítványnak a támogatást, amivel hozzájárult versenyünk sikeréhez.
Hadházi Erzsébet Éva
zenetanár – programfelelős