Iskolán kívüli tevékenység

A Rákóczi Szövetség által szervezett Gloria Victis történelmi vetélkedőn és a Lingua Materna anyanyelvi vetélkedőn is eredményesen szereplő csapatok és vezetőtanáraik jutalomkiránduláson vettek részt  2022 június 25.-e és 29.-e között Párizsban.

A 2020-ban megrendezett Gloria Victis vetélkedő témája  a trianoni béke volt, annak 100 éves évfordulója kapcsán, innen jött az ötlet, hogy az első három helyezett csapat nyereménye egy versailles-i jutalomkirándulás legyen.

Iskolánk három diákja: Cuculeanu Krisztián, Gádoros Mátyás és Szabó Boglárka alkotta csapat, Barkoczi Éva történlemtanárnő irányításával egyetlen külhoni csapatkét került be a döntőbe, ahol sikerült dobogós helyezést elérnie. A pandémia következtében a jutalomút megszervezése váratott magára, így sor kerülhetett 2021-ben a Lingua Materna anyanyelvi versenyre is, ahol a Cuculeanu Krisztián, Gádoros Mátyás és Szomyu Anita alkotta csapat, Simon Laura tanárnő vezetésével az első helyen végzett. Mindkét verseny dobogósai részt vehettek végül a 2022 júniusában megszervezett párizsi kiránduláson.

A hosszú utazást követően, a szállás elfoglalása után a társaság egyből metróra szállt és igyekezett felkeresni a rendelkezésre álló pár nap alatt a lehető legtöbb látványosságot Párizsban. Első nap a Notre Dame katedrális, a Szajna part, a Latin negyed épületei és hangulatos utcácskái, a Pantheon és a Sorbonne egyetem épülete

nyűgözte le a társaságot.

Másnap a Királyi palota és a Louvre-ban tett látogatás következett , ahol  idegenvezető tárta fel e helyszínek titkait, délután pedig az Eiffel torony tejére is sikerült feljutni, ahonnan 280 méteres magasságból csodálatos panoráma nyilt a városra.

A harmadik nap hajókázással kezdődött a Szajnán, majd sor került a várva várt versailles-i kirándulásra is. Mindkét alkalommal az idegenvezető Szirbek István művészettörténész volt. Az estét sikerült a Montmartre csodálatos hangulatában tölteni, ahol a Sacre Cuore lépcsőin üldögélő bohém fiatalok világát egy ajtó választja el a templom felemelő csendjétől.

Másnap a hazaút következett, amely igencsak hosszúra sikeredett, de a megpróbáltatásokat feledteti az a sok-sok élmény, amelyet együtt sikerült átélni.

Barkoczi Éva