Iskolán kívüli tevékenység

Ez év május 30.-a és június 1.-e között a Hám János Líceum XI.A és XI. B osztályainak diákjai és osztályfőnökeik részt vettek egy magyarországi évfolyamkiránduláson a Rákóczi Szövetség jóvoltából.

„Megérkezve Budapestre, megcsodáltuk az Országház neogótikus épületét, majd átvonultunk az Összetartozás Emlékhelyére. Mindannyiunkban mély és intenzív érzéseket keltettek az egyre csak gyarapodó településnevek, amik egykoron Magyarországhoz tartoztak. Juhász Gyula Trianon című versével mélyülhettünk el igazán ezen esemény szellemiségében, maradandó emlékekkel gyarapodva.

 Következő állomásunk a Szent István Bazilika volt, melynek látogatása során tárlatvezetésen vehettünk részt, ahol megismerhettük az épület történetét. Aznapi túránkat a Hősök terén fejeztük be, ami után a Leányfalun lévő szállásunkon térhettünk nyugovóra.

A második napon is kellemes élményekkel gyarapodhattunk visegrádi és esztergomi látogatásunk során. Míg az első állomáson a palota és vár hangulatát tudhattunk magunkénak, felelevenítve a középkor világát, addig az esztergomi bazilikába érve megtekinthettük az impozáns épületet díszítő számos freskót, szobrot, illetve a kiállításra került kegytárgyat. Páratlan szerencsénknek mondhatjuk el azt, hogy ott tartózkodásunk idején volt látogatható egy Aranybulla tematikájú kiállítás,így ezzel is gyarapíthattuk általános ismereteink. Bár szívünk szerint még több időt is eltöltöttünk volna az anyaország határain belül, sajnos a harmadik nap eljövetelével véget ért kirándulásunk. Zárásképpen a Budai várban töltöttük a délelőttünk, majd a Sziklakórház meghökkentő világában tettünk látogatást. A több mint 250 viaszbábu élethűen jelenítette meg a második világháborús, illetve 56-os körülményeket, mély benyomást hagyva mindannyiunkban.

Mindezen látványosságok megcsodálása után bár fizikailag fáradtan, viszont lelkileg annál inkább felfrissülten tértünk haza egy örök emlékekkel telített kirándulás után.”

 Kabai Tünde, XI.B oszályos diák beszámolója.