„A tudás kívánása eredeti vágy a lélekben, …csak fel kell serkenteni.” (Bolyai Farkas matematikus)
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a háromfordulós (iskolai, területi, országos) Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A versenyt teszt formájában bonyolították le. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását fejlesztjük. Magyarország, Erdély és Kárpátalja iskoláiból a 2-12. osztályos tanulók mérték össze matematikai tudásukat. Legtöbb tanuló az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de voltak köztük olyanok is, akik két iskolatársukkal együtt, csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel kiérdemelték a megyei I. díjat. A megyei verseny legsikeresebb versenyzőit a szervezőbizottság valamennyi korcsoportból meghívta az április 22-i országos döntőre, ahol iskolánk tanulói újra kiváló eredményeket értek el.
Iskolánkban, 2022. május 5 – én, az ünnepélyes díjátadón Koczinger Éva, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum matematika szakos tanárnője adta át az okleveleket, ajándékokat a tanulóknak valamint a felkészítő tanároknak. Megköszönte a szülők támogatását, a diákok folyamatos felkészülését, a pedagógusok munkáját, akik hozzájárultak a legsikeresebb diákok szép eredményeihez.
Megyei egyéni eredmények:
II. osztály:
3. hely – Doloczki Dániel – Felkészítő pedagógus: Krányák Jusztína
III. osztály:
1. hely – Smutku Nikolett Lili – Felkészítő pedagógus: Urban Klára
4. hely – Papp Lívia – Felkészítő pedagógus: Urban Klára
8. hely – Kovács Kamilla – Felkészítő pedagógus: Urban Klára
IV. osztály:
1. hely – Szép Zita – Felkészítő pedagógus: Földes Ildikó
3. hely – Kodra Mátyás – Felkészítő pedagógus: Földes Ildikó
5. hely – Iékei Diána Noémi – Felkészítő pedagógus: Földes Ildikó
6. hely – Dobos Panna Zenkő – Felkészítő pedagógus: Földes Ildikó
7. hely – Schefler Imola Lea – Felkészítő pedagógus: Földes Ildikó
VI. osztály:
4. hely – Chendiel Péter – Richárd – Felkészítő pedagógus: Koczinger Éva
9. hely – Szabó Bence – András – Felkészítő pedagógus: Koczinger Éva
VII. osztály:
2. hely – Finta – Fekete Tekla – Felkészítő pedagógus: Polcz Zita
6. hely – Szmutku Tomas – Daniel – Felkészítő pedagógus: Polcz Zita
VIII. osztály:
1. hely – Gádoros Kata – Felkészítő pedagógus: Koczinger Éva
IX. osztály:
5. hely – Sebesi Bence – József – Felkészítő pedagógus: Polcz Zita
7. hely – Horváth Ruben – Felkészítő pedagógus: Polcz Zita
8. hely – Balogh Ádám – Felkészítő pedagógus: Polcz Zita
X. osztály:
1. hely – Szabó – Thalmeiner Balázs – Felkészítő pedagógus: Koczinger Éva
XI. osztály:
2. hely – Kabai Tünde – Felkészítő pedagógus: Polcz Zita
XII. osztály:
2. hely – Schefler Tamás – Felkészítő pedagógus: Koczinger Éva
Megyei csapatversenyben a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói a következő eredményeket érték el:
III. osztály – I. hely: Smutku Nikolett Lili, Papp Lívia, Kovács Kamilla
IV. osztály – I. hely: Szép Zita, Kodra Mátyás, Iékei Diána Noémi
V. osztály – III. hely: Erdei András, Kurtinecz Johanna, Virág Leila
VI. osztály – II. hely: Chendiel Péter – Richárd, Szabó Bence – András, Kozán Dávid – Szilárd
VII. osztály – II. hely: Finta – Fekete Tekla, Szmutku Tomas – Daniel, Kása – Baumli Ádám
IX. osztály – III. hely: Sebesi Bence – József, Horváth Ruben, Balogh Ádám
X. osztály – III. hely: Szabó – Thalmeiner Balázs, Karikás Mátyás, Pap Mátyás
XI. osztály – III. hely: Kabai Tünde, Bojin Réka, Mali Csenge
Mindenkinek gratulálunk a kitartó munkához és szép eredményekhez!
Urban Klára, tanítónő