Iskolán kívüli tevékenység

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum XI.B osztálya és osztályfőnöke október 22 és 23 között honismereti kiránduláson, rendhagyó történelemórákon vett részt – mindannyiunk számára emlékezetes, tartalmas időtöltés keretében.

Első napi első megállónk a szaploncai Vidám temető volt. A hely meglepő volt számunkra, mert nem gondoltuk volna, hogy az emberek képesek humorral, jókedvvel viszonyulni a halálhoz. Tudtuk, hogy a kereszténység bölcsessége azt vallja: „a halál csupán átmenet egy másik szobába” – de érdekes volt tapasztalni, hogy ezt az ott lakók is így vélték. Látogatásunk végeztével megnéztük a temető „udvarán” található ortodox templomot, és gyertyát gyújtottunk az elhunytakért.

A következő megállónk Máramarosszigeten volt. Ez volt a nap fénypontja – a Börtönmúzeum. Mielőtt bementünk volna, az osztályfőnökünk egy rövid útmutatót mondott arról, hogy mi vár ránk odabent és hogyan érdemes végignézni a múzeumot. A kommunizmus idején valóban börtönként működött, ide zárták az értelmiségieket, vagyis azokat, akik felnyithatták volna az emberek szemét a rendszerrel kapcsolatban, vagy az ellenállás vezéralakjai lehettek volna. Politikai-, egyházi foglyokat és tanárokat börtönöztek ide be.

A járványhelyzet miatt nem lehetett idegenvezetőnk, ezért saját magunk igyekeztünk megismerni az ország és persze a nemzetünk történelmét. Az első nagy teremben térképek voltak, a következőben arcképek, az áldozatok képei. Az egyik képen boldog Scheffler Jánost láthattuk, aki a megyéspüspök volt akkoriban.

Az arcképek tanulmányozása után beléptünk a tulajdonképpeni múzeumba. Megismerhettük bővebben a korszak életét és magát a kommunista rendszert. Láthattunk úgynevezett büntető szobákat, Maniu Gyula egykori celláját. Külön cellájuk volt a kelet-európai felkeléseknek, amelyek a kommunizmus eltörléséért jöttek létre. Itt átfogóan beszámoltak mindegyikről. Egy másikban az egyházi foglyoknak állítottak emléket. Egyikünk sem gondolta volna, hogy Márton Áron és Boldog Scheffler János püspökök is ide voltak deportálva.

A múzeumban a korszak mindennapi életének lenyomatait is megtekinthettük, valamint információkat tudtunk meg arról, mivel ütötték el az idejüket a rabok és milyen csomagokat kaphattak volna, ha nem kobozták volna el őket.

Az utolsó cella a magyarországi ’56-os forradalomról szólt. Október 22-e volt, ennek a cellának különösen nagy volt az „aktualitása”. A forradalomról újságcikkeket olvashattunk, megtekinthettük a forradalmárok listáját.  Képeket láthattunk a Magyar Rádióról, Budapest korabeli utcáiról, a Sztálin szobor ledöntéséről, és elolvashattuk a 16 pontot, mely a magyar nép követeléseit tartalmazta. Részletes beszámolót kaptunk az október 23-án történtekről, többek között Nagy Imre beszédéről, amit az Országház ablakában tartott meg. A forradalom másnapján Lengyelországban is tüntetések kezdődtek. Majd a román egyetemisták is kifejezték együttérzésüket, de sajnos ezt a mozgalmat megfékezték, a hallgatókat táborokba toloncolták. Ezt követően Kolozsváron a magyar hallgatók megemlékezést rendeztek. Elszavalták Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! című versét, amely a forradalom napján Budapesten is hallható volt, ezek után elénekelték a Himnuszt. Ez a mozgalom is megtorlásba torkollott, ahogy a bukaresti szervezkedés is.

Számomra megdöbbentő volt ezeket hallani. A büntető módszerek hallatán kirázott a hideg. Ott, azon a napon mindnyájan megértettük, hogy a sötét időszaknak vége, és hogy ezek az események nem ismétlődhetnek meg. Megértettük, hogy milyen értékes a szabadság.

A múzeumban utolsó helyszínünk a börtön udvara volt, ahol egy kisebb mauzóleumot építettek az elhunytakért. Gyertyákat gyújtottunk értük, és igyekeztünk megfelelő tanulságokat levonni a múltunkból, történelmünkből.

Máramarosszigetet elhagyva Barcánfalván meglátogattuk az itteni ortodox kolostort és csodaszép kertjét. Itt sétálhattunk a kertben vagy magunkba tekintve kitárhattuk gondjainkat a jó Isten felé. Ezen a napon az utolsó megállónk a szállásunk volt, és az utunkat másnap folytattuk.

Másnap, mikor frissen és üdén felkeltünk, reggeli után elindultunk egy kis túrára a szállás mögötti erdőbe. Ennél megnyugtatóbb programot ki sem lehetett volna találni. A rendkívül szép helyen megfigyelhettünk egy 400 éves fát és mókusokra is találtunk. Ezután úticélunk Nagybánya lett, ahol megtekintettük a városközpontot és az István tornyot.

Délutánra érkeztünk haza. Leszálltunk a buszról, felvettük csomagjainkat, és majdnem könnyes búcsút intettünk osztálytársainknak és  szeretett osztályfőnükünknek.

Élménybeszámolónk végén meg szeretnénk köszönni a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, és segítségüket a honismereti kirándulás megvalósításához, valamint meg szeretnénk köszönni tisztelt iskolaigazgatónknak, hogy járványhelyzet idején is elengedett minket erre az utazásra.

Készítette és összegezte: Fekete Andrea, és a XI.B osztály