Iskolán kívüli tevékenység

“Most vagy soha!” –a jelszó bezengte nem csak Budapest utcáit 1956. október 23-án, hanem 2021. október 22-24 között, amikor elindultunk ezen ikonikussá vált szavak nyomába a Rákóczi Szövetség által lehetővé tett osztálykirándulásunkra.

Osztályközösségünk mindig nagy jókedvvel fogadja az utazások és tanulmányi kirándulások lehetőségeit, azonban a járványhelyzet az elmúlt másfél évben sajnos több tervünket is meghiúsította. Épp emiatt fokozott lelkesedéssel fogadtuk a hírt, hogy a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programja által útnak indulhatunk. Ezúttal a Szilágyságot, illetve Szatmár megyét vettük célba, a kellemes távolság és a sok témába vágó látnivaló miatt.

Első megállónk a közeli kisváros, Nagykároly volt. A település legnevezetesebb látványossága a Károlyi-kastély, amelynek történetéről a lovardában berendezett képkiállítás által tudhattunk meg többet.

Ezek után a ma már Adyfalvaként ismert Érmindszentre utaztunk, ahol a költő szülőházában múzeumpedagógiai foglalkozással várt bennünket a Szatmárnémeti Szépművészeti Múzeum két munkatársa. Az ismeretfelmérő és fejlesztő játékokat a foglalkozás végén teával és Ady Lőrincné egyik kedvenc süteményével koronáztuk meg.

A napnak azonban még korántsem volt vége, hiszen Tasnád felé vettük az utat, ahol Bikkfalvi György ’56-os hőssel volt szerencsénk beszélgetni és egy rendhagyó történelemóra keretében a múlt eseményeit megismerni. Gyuri bácsi személyes tapasztalait hihetetlen közvetlenséggel adta át nekünk, a hitelessége teljességgel megkérdőjelezhetetlen. Mesélt a börtönben töltött négy évről, illetve az ezt megelőző és ezt követő időszakról is. A vele töltött két óra alatt együtt borzadtunk el a kommunizmus szörnyűségeinek hallatán, de néhány anekdota természetesen meg is nevettetett bennünket. Innen is köszönjük Gyuri bácsinak a szíves közreműködést!

Sződemeterre, Kölcsey Ferenc szülőfalujába is látogatást tettünk. A Kölcsey-emlékház földszintjén a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából igazán átfogó kiállítás fogadott bennünket. Az egyik teremben a költő életének főbb állomásait követhettük nyomon, a másik teremben a költő nagy verseit, többek között a „Himnusz” kéziratának másolatát csodálhattuk meg.

Mielőtt Hidalmáson elfoglaltuk volna a szállásunkat, Sarmaságon, a Kemény kastély parkjában felkerestük a Pro Libertate emlékművet, mely a zilahi Sepsi József képzőművész alkotása. Az emlékmű az 56-os forradalom és szabadságharc eszméjének állít emléket.

A szombati napunk első fele a csapatépítés és egymásra való hangolódás jegyében telt, hiszen végzős osztály lévén, igyekszünk minden együtt tölthető pillanatot kihasználni. Különböző társas- és csapatjátékokkal teltek az órák, illetve egy mindenképpen említésre méltó közös főzéssel, ami az elmúlt évek alatt osztálykirándulásaink védjegyévé vált. Sétát tettünk a közeli 1700-as években épült fatemplomhoz, majd a falu református templomához. Az esti órákban ismét megemlékeztünk utazásunk tematikájáról és közösen megnéztük a „Szabadság, szerelem” című 2006-ban készült magyar rendezésű filmet, mely az ’56-os eseményeket örökíti meg. A sportvilág bevonásával az alkotás bevezet egy új perspektívát is, amelyből relevanciája ellenére kevésbé megszokott a forradalom megfigyelése. Mire befejeztük a gondolataink és véleményeink megosztását egymással, jóformán véget ért a nap.

Vasárnap búcsút vettünk Hidalmástól, és meglátogattuk a zsibói botanikus kertet, ahol kiélveztük az október végi napsütést, majd Hadadon szemügyre vettük a Dégenfeld és a Wesselényi-kastélyt. Ezután utolsó úticélunkhoz értünk: a bogdándi Sipos László Néprajzi Múzeum és Tájházhoz. Itt megtekintettük az autentikus berendezésű, háromszobás házat, amely az 1880-as évek környékén épült. A Tövishát falvaiból gyűjtött népi berendezési tárgyak, használati eszközök, fényképek, viselet bepillantást engedett a térség életébe, hagyományaiba.

Tartalmas utunk lehetővé tételéért hálával tartozunk a Rákóczi Szövetségnek, illetve osztályfőnökünknek, Simon Laura tanárnőnek. A Hám János Líceum XII. B osztálya köszöni a támogatást!

Fehér Anna