Szép eredmények a német olimpián

Életem egyik legélvezetesebb és legmeghatározóbb hétvégéjét tölthettem el Brassóban május 5 és 10 között. Hogy miért? Aki jól ismer, az tudja, hogy nagyon szeretek idegen nyelveken beszélni és kreatív feladatokban megállni a helyem. A 2019-es német olimpiász tehát mindent összefoglalt számomra, ami a munka és a szórakozás tökéletes harmóniájához szükséges. Érkezésünk után szinte egyből belemerültünk…

Techno Rules and English Speaking Contest

2019. május 13.-án a Hám János Római Katólikus Teológiai Liceum és Szakiskola diákjai részt vettek a már harmadik évben megrendezésre kerülő “Techno Rules and English Speaking Contest”-en, IX-X és XI-XII osztályos kategóriákban. A verseny a Liceul Technologic “Constantin Brâncusi” iskolában került megrendezésre. Idén is számos diák vett részt, mind a csapatos, elméletet követelő részben, mind…

Élménydús látogatás Dabason

2019 május 16-17 között a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 11 fős csapata 3 pedagógus kíséretében látogatott Dabasra. A látogatás célja a testvériskolai kapcsolat ápolása, tapasztalatszerzés és nem utolsó sorban a megmérettetés volt. Diákjaink családok mindenre kiterjedő vendégszeretetét élvezhették az este folyamán. Együtt pizzáztak, játszottak, jókat beszélgettek új környezetükben. A kis csapat az érkezés…