2019. május 8.-án iskolánk végzős diákjai a XII.A osztályból sikeresen védték meg szakdolgozatukat a teológiai tantárgyakból: Ó- és Újszövetségi SzentírásismeretésKatekizmus témakörben. A diákok változatos és érdekes témákat dolgoztak ki és mutattak be. A szakdolgozat elkészítésén és bemutatásán kívül gyakorlati próbán is megmérettetésre kerültek: hittanórákat tartottak az elemi osztályokban, elsősorban a II. osztályban, így külön köszönet illeti őket és Leiti Mónika tanítónénit az eredményes együttműködésért. Diákjaink nagy izgalommal készültek fel az órákra és tudásban, élményekben gazdag órákat tartottak. A szakdolgozatokat Trepszker Erika-Ágnes SJC hittantanárnő koordonálta.
A vizsgabizottság tagjai a következők voltak: ft. Egeli Ferenc, az egyházmegyei hitoktatásért felelős plébános, ft. Pakot Géza SJ, iskolánk spirituálisa, és Szilágyi Norbert hittanszakos tanár. A vizsgabizottság elnöke, Ádámkó István-Csaba igazgató méltatta a diákok kitartását és munkáját, amit a képességi elismerés érdekében felmutattak.
A szép eredmények önmagukért beszélnek: Bora Petra-Roberta 10-es, Borsi Vivien 10-es, Bumbar Marton 9,90-es, Chis Olivia 9,80-as, Daraban Barbara Gabriella 9,70-es, Hauler Vivien-Evelin 10-es, Lazin Botond 9,50-es, Molnar Barbara 9,80-as, Oroszi Regina-Maria 9,70-es, Suciu Györfi Cristiana 9,50-es, Szmutku Kristóf 9,60-as, Tinca Richard 10-es minősítést ért el.
Gratulálunk a sikeres vizsgázóknak és kivánjuk, hogy tudásukat és képességüket gazdagon kamatoztassák Isten és felebarátaik szolgálatában!
Trepszker Erika-Ágnes SJC