Tanulmányi kiránduláson és zarándoklaton a kilencedikesek

Az elmúlt hétvégén, 2019. 04.12. én reggel 8:00-kor kezdetét vette első évfolyamkirándulásunk, mely egyben zarándoklat is volt. Első megállónk Nagyváradon volt, ahol meglátogattuk a nevezetességeket, a Székesegyházat és az ottani várat. Következő megállónk Nagyszalonta volt, ahol az Arany János kiállítást tekintettük meg, ami a Csonka toronyban található.  Ezt követően Temesvárra utaztunk, ahol a szabadidőnket városnézéssel…

Vidám Versek Versmondó Versenye

  Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg április 5-7-én a Vidám Versek Versmondó Versenye országos döntőjét a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban. Az idén 149 diák jelentkezett a versenyre az ország 14 megyéjéből. A rendezvény ünnepélyes megnyitója pénteken, április 5.-én 18 órakor kezdődik a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. A versenyre szombaton reggel 9…

Felhívás Pax ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás A Pax Egyesület pályázatot hirdet: Kategória: Tanulmányi ösztöndíj Résztvevők köre: a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai A pályázat beadásának határideje: 2019. május. 10 A pályázat elbírálásának szempontjai: kimagasló iskolai eredmény, tanulmányi átlag osztályfőnöki ajánlás plébánosi ajánlás versenyeken való részvétel, és elért eredmények önkéntes tevékenységek és szeretetszolgálat vállalása kézzel megírt kérvény, amely…

Lelkinapon a XI.B osztály

Idén is, iskolánk hagyományainak megfelelően, sor került a minden évben megtartandó lelkinapra, melyen az osztályfőnök , Koczinger Éva és az iskola spirituális vezetője, Pakot Géza, kiséretében vettünk részt az egész osztállyal. A lelkinap célja, hogy kicsit elvonulva a külvilágtól, kiszakadva a hétköznapi monotonitásból, csendes, nyugodt környezetben beszélgessünk olyan témákról, melyekről nem feltétlenül van időnk minden nap…

Jedlik verseny 2019

  Az elmúlt hétvégén 20. alkalommal zajlott Nyíregyházán a Jedlik Ányos matematika-fizika verseny országos döntője.  A verseny ezen szakaszára  Szatmár megyéből egyetlen diáknak, az ötödikes Gádoros Katának sikerült kijutnia, aki a megmérettetésen IV. helyezést ért el.

Jelentkezés az V. osztályba

  1. Beiratkozás: 2019. május 9-ig (az iskola titkárságán) Szükséges iratok: keresztlevél másolata, orvosi igazolás, plébánosi ajánlás. Szóbeli beszélgetés: 2019. május 10, 1300órakor A beszélgetésre mindkét szülőt várjuk, hiszen ekkor lehetőség adódik a gyermek érdeklődési körének, családi hátterének, hitbeli nyitottságának megismerésére, illetve a személyes problémák és igények tisztázására. Képességfelmérő: 2019. június 26, 900óra Felkészítők időpontja A…