Szombaton, 2018. november 10-én XII. alkalommal szervezte meg a nagykárolyi Elméleti Líceum a Petkes Gergely Matematika Emlékversenyt, melyen  több, mint 200 diák vett részt. Iskolánk 17 diákkal és három tanárral képviseltette magát. A csapatot egészítette még az iskola volt diákja, Schefler Barna is.

A diákoknak a versenyen négy feladatot kellett megoldaniuk a rendelkezésükre álló két óra alatt. Amíg a diákok dolgoztak, a tanárok koszorút helyeztek el a Petkes Gergely sírjánál. Míg a tanárok javítottak, a szervezők színes programokkal kedveskedtek a diákoknak.

A következő eredmények születtek:

VII. o  Szabó –Thalmeiner Balázs – I. hely

Karikás Mátyás – dicséret

Simon Benjámin – dicséret

IX.o  Schefler Tamás –  II. hely

Fehér Anna – dicséret

XI.o Gittinger András – I. hely

Boros Csaba – II. hely

Nagy Zsolt – dicséret

Szabó – Thalmeiner Bence – dicséret

Gratulálunk a szép eredményekhez!