Iskolán kívüli tevékenység

A Hám János Líceum tanári kara év eleji, már megszokottá vált lelkigyakorlatán vett részt 2017. augusztus 29. és 31. között, ezúttal Gyöngyösön. A lelki feltöltődés, együttlét és az iskolai évre való ráhangolódás mellett most más szándékunk is volt: megismerkedni Hám Jánosnak, iskolánk névadó püspökének szülővárosával. A Hám-család, Hám László és Eszter asszony meghívására érkeztünk Gyöngyösre, ahol színes program biztosította, hogy minden célkitűzésünk megvalósuljon.

A hitélet vonatkozásában vezetőink Rigó Jenő jezsuita atya és Pakot Géza spirituális atya voltak, Gyöngyös városát felfedező sétánkon pedig a Hám-család tagjai kalauzoltak. Igy lehetőségünk volt megtekinteni a ferences kolostor műemlék könyvtárát, a főtér nevezetes épületeit, a Szent Bertalan-templomot és híres kincstárát, valamint a Hám Jánosról, a város neves szülöttéről hírt adó emléktáblát. Gyöngyösi tartózkodásunk jelentős pillanata volt, amikor koszorút helyeztünk el Hám János püspök emléktáblájánál.

Miután megkóstoltuk a finom gyöngyösi borokat és törzsvendégei lettünk a főtéri könyvesboltnak, úgy éreztük, már ezernyi oldaláról megismertük ezt a Mátra kapujának tartott, tetszetős kisvárost. Kezdődhet a tanév!

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult lelkigyakorlatunkhoz: a Szatmári Római Katolikus Püspökségnek, a gyöngyösi Vak Bottyán Katolikus Iskolának, a Szent Bertalan Plébániának, illetve természetesen a jezsuita atyáknak és a Hám-házaspárnak.

Heinrich Andrea