Zarándoklat

Bár a pénteki nap borúsan indult, mi 11 óra után már türelmetlenül pillantgattunk az órára, hogy mikor indulunk már. Délben egymásnak segítve átvonultunk a találkozási ponthoz, majd elindultunk a Székesegyház parkolójából egy feledhetetlen zarándoklat reményében. Az út hosszú volt és fárasztó, de a csodás tájban felbukkanó néhány róka és őz sikeresen lekötötte a figyelmünket. Érkezés előtt az út céljának megerősítéseként énekekkel és imákkal dicsértük az Urat. Bár késő este, de szerencsésen megérkeztünk Csíkszeredába a Segítő Mária Gimnáziumba, elhelyezkedtünk a három kijelölt osztályteremben és a folyosón, majd vacsora után egy vállalkozószellemű csapat tiszteletét tette Nagyasszonyunk kegyszobránál. Azok, akik nem éreztek elég erőt magukban az éjszakai sétához, játszással és zenehallgatással ütötték el az időt. Szombat reggel kicsit kómásan indultunk az esősnek ígérkező búcsúra. Felérve a Kis- és Nagysomlyó közti nyeregbe megtapasztalhattuk a magyar hívek összetartását, mely az összegyűltek tengernyi sokaságában mutatkozott meg. Csak egy kicsit pihenhettünk, mert máris kezdődött a szentmise, melyből bánatunkra nem sokat láttunk, de hallani is felemelő volt. Az ígért eső is megérkezett a mise közepére, és kisebb-nagyobb megszakításokkal estig el se állt. A mise végén feltöltődve hagytuk el a nyerget, hogy aztán a hazafele úton emlékeket és kürtőskalácsot vásárolhassunk az útmenti árusoktól. Ázottan és fáradtan érkeztünk vissza a szállásunkra, ahol volt időnk kipihenni a nap fáradalmait, míg vártunk az esti pizzázásra, ami kiváló zárása volt a napnak. Másnap korán reggel keltünk, hogy elérjünk a reggeli misére a Millenniumi templomba. Mise után meglátogattuk a parajdi sóbányát, ahol lehetőség volt arra is, hogy kipróbáljuk, milyen a föld alatt több méter magasan köteleken mászkálni. Innen folytattuk utunkat Szováta felé, ahol finom ételekkel vártak a Teleki Hotelben. Onnan kezdődött a hosszú utazás Szatmárig, amit közös énekléssel tettünk élvezetesebbé. A vártnál hamarabb érkeztünk meg a Székesegyház parkolójába, ahol boldogan és élményekkel telve váltunk el egymástól. Köszönjük Gózner Enikő és Simon Laura tanárnőknek, hogy lehetővé tették ezt a kirándulást, valamint az összes többi kísérőnek a segítséget, hogy zökkenőmentesen teljen a zarándoklat.

Lepedus Erzsébet és Havas Panna
X. B osztályos diákok