Csütörtökön, a tanévzáró misét követően minden diák érzelmes búcsút vett osztálytársaitól és osztályfőnökétől. A IX. B osztály tanulói azonban könnyedén váltak el egymástól, hiszen mindannyian tudtuk, hogy alig egy hét múlva indulunk Marosfőre, az osztály évvégi nagy kirándulására.
A következő szerdán reggel már az Auchan parkolójában vártam türelmetlenül a kis, kék mikrobuszt, amitől nagyon reméltem, hogy elröpít majd egy nyugodt, békés öt napra, Székelyföld szívébe. Mondanom sem kell, hogy nem csalódtam. Az Oszi és Tibi bácsi szervezői hozzáértését, és precizitását már megtapasztalhattuk többször is. Most azonban nehezebb feladatra vállalkoztak, hiszen messze mentünk, ismeretlen terepre, hosszú volt az utazás, sokan voltunk sokfélék, s lám, mégis fennakadások nélkül lezajlott a kirándulás.
A hosszú út kényelmetlennek és unalmasnak ígérkezett, ám kellemesen csalódtam. Mindkét buszban felhőtlen volt a hangulat, Tibi bácsi szellemes viccekkel szórakoztatott minket, tartalmas beszélgetések tették a nyolc órás utat is élvezetessé.
Első jelentősebb megállónk a gyergyószárhegyi Lázár-kastély volt, ami sajnos tulajdonjogi problémák miatt nem látogatható. Kívülről viszont megcsodálhattuk a főúri hajlékot, mely a 17. századi reneszánsz építészet csodálatos alkotása.
Innen már csak fél órányi utazásra volt Marosfő, a kis székely falucska, amely nevét onnan kapta, hogy a Maros folyó a határából ered. Ahogy megérkeztünk a plébániára, ahol a szállásunk volt, lepakoltunk, megvacsoráztunk, ezt követően pedig sétáltunk kicsit a faluban, felfedeztük a környéket. Minden fiú tetszését elnyerte a szállásunktól öt percre levő műfüves focipálya. Aznap nem próbáltuk ki, mivel már sötétedett, de a templom előtti csendes utcácskában sikerült fociznunk egy kicsit.
Sötétedéskor fiúk-lányok, ki-ki a saját hálótermébe vonult, és beszélgetés, viccelődés után nyugovóra tértünk. Másnap reggel nyolc körül keltünk. Kicsit kialvatlannak éreztem magam, de a hűsítő hegyi levegő egyből felfrissített.
Minden nap szolgálatot is teljesítettünk az étkezéseknél. A szolgálatosok segítettek az Oszinak és Tibi bácsinak előkészíteni az ennivalót, megteríteni az asztaltokat.
Reggeli után buszba szálltunk s útnak indultunk a Súgó-barlangba, mely a Gyergyói-medence egyik legjelentősebb barlangja. Nevét a helyi lakóktól kapta, mivel a huzat és a víz zúgása egy suttogó, susogó hangot idéz elő. Félórás buszozás után meg is érkeztünk a hegy aljába, ahonnan még pár perc gyaloglásra volt a Súgó. Néhányan kaptunk az idegenvezető úrtól sisakot meg elemlámpát, úgy vágtunk neki a titokzatos barlangnak. Sok szép sztalagtitot és sztalagmitot csodálhattunk meg, 180 métert gyalogoltunk a föld alatt. A járat végén egy kis koncertterem volt kialakítva, kiváló akusztikával, ahol Anna elkápráztatta az osztályt énektehetségével.
A barlangászás után visszamentünk a plébániára, kicsit pihentünk, majd megebédeltük a finom paszulylevest és spagettit. Ebéd után a fiúkkal egy jót fociztunk, míg a lányok sétáltak, röplabdáztak. Este szalonnát sütöttünk, s a tűz körül együtt énekeltünk és gitároztunk örökzöld dalokat.
Másnap reggel mindenki izgatottan ébredt, hiszen a legkeményebb program következett: kirándulás a Maros forrásához. 12-13 km nem tűnt olyan soknak első hallásra, azonban a tűző napon gyalogolva már elég fárasztó volt. Szerencsére csak az elején volt forróság, utána már hűs erdőben gyalogoltunk. Egy talpraesett, derék székely fiatalember vezetésével 3 óra alatt felértünk a forráshoz, ahol mindenki megízlelhette a Maros kristálytiszta vizét. Uzsonnázás közben egy hatalmas vihar kapott el minket, ezért kicsit késve indultunk le. Néhány helyen bokáig érő sárban caplattunk, többen elcsúsztak a vizes földön, de szerintem mindenki nagyon élvezte, ettől lett igazán kalandos az út.
A leérkezést követően meglátogattuk Csabi nagyszüleit Csíkszentdomokoson. Finom kürtőskaláccsal vártak minket. A fiúkkal sétáltunk egyet a faluban, majd induláskor újra egy jó nagy zivatar kapott el minket, most viszont mindenki elbűvölten csodálta az égbolton cikázó villámokat. Este hamar elaludtunk, a túra kifárasztotta a társaságot.
Utolsó napon buszos kirándulást szerveztünk: első állomás a már előző napról ismerős Csíkszentdomokos volt, ahol most kürtőskalács helyett egy kis lelki eledelt kaptunk, ugyanis körbevezettek minket a Márton Áron múzeumban, ahol meghallgathattuk a püspök életéről szóló történetet egy nagyon kedves helyi néni előadásában. Ezután a csíksomlyói kegytemplomba látogattunk. Egy közös Mária-ének után imádkoztunk egy kicsit, és mindenki megérintette a Mária-szobrot. Következő megállónk a csíkszeredai, Makovecz Imre által tervezett milleniumi templom volt. A plébános mesélt nekünk a templomról, az építéséről, és egy házasságkötési szertartást is bemutatott, melyre Krisztit és Vivit választotta ki az ifjú pár szerepére.
A templomlátogatások után siettünk vissza Marosfőre, hiszen 6 órától énekes-gitáros ifjusági misét ígértünk a plébánosnak. Ebéd után Petivel átnéztük az énekeket, gyorsan próbáltunk egyet, majd elindultunk a szentmisére. Nem voltunk profi zenészek, becsúszott néhány baki is az énekekbe, de tiszta szívünkből dicsértük az Urat, s úgy gondolom, ez a legfontosabb. A papbácsi mise végén megköszönte nekünk a közreműködést, és minden jót kívánt a jövőre nézve.
Utolsó este volt, nem maradhatott el tehát a focizás. A fiúkkal kibéreltük ismét a pályát, s addig rúgtuk a bőrt, míg már nem láttunk csak az orrunk hegyéig a sötétben.
Este lefekvés előtt zenét hallgattunk, táncoltunk egy kicsit, így ünnepeltük meg Kriszti és Vivi “házasságkötését”.
Reggel mindenki összepakolt, reggeliztünk, s elindultunk haza. Gyergyószentmiklóson megálltunk pizzázni, majd folytattuk utunkat. A dési letérőnél két csoportba oszlott a társaság: egyik fele Szatmárra ment, a másik meg Nagybánya irányába. Elbúcsúztunk egymástól, megköszöntük az Oszinak a törődést, a kiváló szervezést, majd útnak indultunk azzal a reménnyel, hogy szeptemberben örömmel látjuk egymást újra.
Balogh Ádám, IX.B