Iskolán kívüli tevékenység

Pénteken, 6 óra 30 perckor gyülekeztünk a Székesegyház előtt. Fáradtan, de izgatottan vágtunk neki az útnak, még a másfél órás határnál levő várakozás sem csüggesztett el bennünket. A hosszú út után megérkeztünk Érdre, ahol egy rövid közös megemlékezést tartottunk az 1848-as forradalom eseményeiről. Pfeifer Melany elénekelte Máté Péter Hazám című dalát Scheitli Krisztina zongorakíséretében, majd ezt követően Scheitli Krisztina és Bumbár Márton szavalata hangzott el. A műsor után megvendégeltek bennünket, majd délután Budapestre indultunk. Az Országházba látogattunk el, ahol megcsodálhattuk az impozáns épület belsejét, a Szent Koronát, az Országalmát és a Jogart. Átsétáltunk a Szent István Bazilikához. Itt a Hám János püspököt ábrázoló medalion, freskó előtt elimádkoztuk az ő boldoggá avatásáért szóló imát, majd megcsodálhattuk a Szent Jobbot. A nap hátralevő részét a Csodák Palotájában és a Camponában töltöttük. Az érdi iskola biztosított számunkra szállást.

A szombati nap is eseménydúsan telt a Várnegyedben. Meglátogattuk a Szentháromság téren álló Mátyás-templomot. Betekintést nyerhettünk a Magyarság Háza kiállításaiba, ahol a történelmünk momentumait élhettük át. A versektől kezdve, a vitézi életen át, mindent jobban megismerhettünk. Büszkeség töltött el, hogy magyarok vagyunk. A Budai Vár alatt levő Sziklakórházat szerettük volna végigjárni, de sajnos a nagy tömeg miatt nem jutottunk be, ehelyett átsétáltunk a Széchenyi hídon. Az eső alakította a további programunkat, a hazaindulás következett.

Ezúton szeretnénk megköszönni a Rákóczi szövetségnek a támogatást és az osztályfőnöknőknek a szervezést. Mindenképpen élmény volt számunkra, és szükségét érezzük, hogy minden tizedik osztályos diák eljusson ezekre a helyekre. A hagyománynak folytatódnia kell.