Iskolán kívüli tevékenység

Az egész osztály izgatottan várta 2017. február 17-ét, hiszen ekkor indultunk végre Kapnikbányára, és már hetek óta terveztük a kirándulás minden mozzanatát. Miután sikeresen átvészeltünk négy tanórát, elvonultunk a csomagjainkkal a Székesegyházhoz, ahol már várt minket a busz.

Kétórányi út után megérkeztünk úticélunkhoz. Először az Anna Panzióban elfoglaltuk a szobáinkat, majd melegen felöltöztünk a szánkózáshoz. Nagyon jól szórakoztunk a hóban, szánkózás közben majdnem mindenki szerzett magának néhány kisebb horzsolást. Élveztük a szánkózást, nem akartunk visszamenni a szállásra! Mivel sötétedni kezdett, kénytelenek voltunk visszatérni a panziónkba. Vacsora után egy osztálytársunk szülinapját ünnepeltük egy nagy tortával. Örültünk, hogy együtt lehettünk, de tíz óra körül a fiúknak át kellett menniük a saját lakosztályukba.

Másnap, reggeli után összepakoltuk a csomagjainkat és elindultunk Nagybányára, ahol várt minket Román József főtisztelendő atya, aki bemutatta nekünk a Szent István templomot, majd felmásztunk sok lépcsőn a Szent István toronyba. A Szent István torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. A toronyban található a város legnehezebb harangja, jelenlegi órája pedig elektronikus szerkezetű. Tetejéről csodálatos a kilátás. Elkápráztattak minket a gyönyörű Nagybánya szépségei, hegyei, dombjai.

Délután élményekben gazdagon hazaindultunk. A kirándulás során jobban összekovácsolódott az osztály. Felejthetetlen élmény volt számunkra!

Bojin Réka, VI. osztály