Péntek délután útnak indultunk Erdődhegyre az osztállyal, hogy együtt töltsünk ott egy közösségépítő hétvégét.
Egész héten lelkesen vártam már a pillanatot, mikor végre begördülnek a mikrobuszok a Helga Winter ház udvarára. Nagyon derűs volt a hangulat, mikor megérkeztünk. Felmentünk a szobákba, és beköltöztünk.
Óriási élményt jelentett számomra az, hogy szinte minden ilyen együtt csináld-magad jellegű volt. Mi készítettünk magunknak ennivalót, mi szerveztük a programokat, így elmondhatom, hogy a hétvége önállóságra, együttműködésre és felelősségvállalásra is nevelt.
Én első este voltam szolgálatos a konyhán. Az oszi nagyon ügyesen szervezte meg és osztotta ki a feladatokat, így hamar elkészült a vacsora. Mivel a saját munkámat is láttam benne, meghatódtam a hagymaaprózástól, sokkal inkább tudtam értékelni, és jóétvággyal ettem meg a melegszendvicseket.
Vacsora után együtt megnéztük Az élet ízei című filmet, melynek témája nagyon is megfelelt a hétvége közösségépítő jellegének. Egymás elfogadására, megismerésére buzdított minket, szerintem mindenki sokat tanulhatott belőle. Másnap délelőtt is sokszor emlegettük a film egy-egy részletét.
A szombati nap igazán mozgalmasnak bizonyult. Reggeli után, közösen készítettük elő az ebédhezvalókat, majd szánkózni mentünk az udvarra. Nem is tudom pontosan, mikor szánkóztam utoljára, de nagyon régen volt, az biztos. Nem lehet szavakkal leírni azt az érzést, mikor az ember újra kisgyereknek érzi magát, és önfeledt mosollyal az arcán csúszik le a domboldalon. Számomra ez volt a hétvége fénypontja. Az oszi is velünk szánkózott. Olyan jó volt látni, hogy benne is milyen sok játékosság van. Sokkal közelebb kerültünk hozzá, vette a bátorságot, és mert a mi játszótársunk lenni, 15 éves kamaszoknak. Szerintem ez csodálatos, és igazán tiszteletre méltó.
Ebéd után Tibi bácsi irányításával a fiúk két csapatot alkottak, és néhány kelléket felhasználva egy pályát készítettek, amin le kellett guruljon egy pingponglabda. Őszintén, mikor elkezdtük a játékot, elég kimerült voltam, és nem sok kedvem volt hozzá, de egy idő után azon kaptam magam, hogy én is készítem az alagutat, tartom a csöveket, amíg valaki összerögzíti őket, és együtt agyalunk, hogy hogyan is legyen tovább.
Ezután következett a családi életre való nevelés Lepedus István bácsival és Szabó Thalmeiner Noémi nénivel, egy lelki program érdekes játékokkal. Önismeret, egymás megismerése, a közösség előnyei és nehézségei, a kommunikáció, a fiú-lány kapcsolat, szerelem, udvarlás, szexualitás, mind-mind sorra kerültek, mint téma. Jókat játszottunk és beszélgettünk.
Vacsora után újra szánkózni mentünk, ám most jóval izgalmasabb volt, mivel már sötétség borította az udvart, csak a lámpák világították meg az utat.
A szánkózást követően az Időről időre című romantikus filmet néztük meg. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy úgy éljünk meg minden pillanatot, hogy ne kelljen, ne akarjuk azt megváltoztatni.
Utolsó napon, vasárnap, reggeli után bementünk a faluba misére, hogy hálát adjunk ezért az együtt töltött hétvégéért. Krisztusi közösségként imádkoztunk, hogy a jövőben is ilyen jó osztály lehessünk. Megköszöntünk az Atyának minden szépet, és megbántunk mindent, amivel esetleg a hétvége során valakinek fájdalmat okoztunk.
A misét ebéd követte, majd bepakoltunk, és búcsút vettünk a háztól.
Számomra ez a hétvége felemelő és csodálatos volt. Köszönettel tartozom az oszinak és Tibi bácsinak, akik bámulatos odaadással szervezték meg ezt a hétvégét. Külön köszönet Vass Jani bácsinak, aki mindig nagy türelemmel, odaadással gondoskodik a mi kényelmünkről. És nagyon köszönöm az osztályomnak is, hogy befogadó szeretettel vannak irántam. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek.
Balogh Ádám, IX.B