2016. november 10-én tizenhét diák és négy tanár indult el Sepsiszentgyörgyre a Kriza János Országos Versenyre. A verseny megyei szakasza is rendkívül népszerű, de az országos szakaszon való részvétel még inkább lelkesítő: kiérdemelt dicsőség, sok munka, izgalom, külső-belső csaták eredménye. A nagyobb diákok legtöbbje “visszajáró” résztvevő. Már a megyei szakasz után sok anekdota keringett, hosszú nosztalgiázás folyt az elmúlt országos szakaszokról, valamint az idei évi komoly felkészülésről, amelynek legfőbb célja volt bejutni a megyei élvonalba, kijutni az országos szakaszra, hozzájutni ehhez az újra és újra megismételni vágyott élményhez. Nemcsak a győzelem kedvéért, hanem azért is, mert Szentgyörgyön mindig nagyon jó. A verseny, a város, de főleg a társaság, a barátok, a hangulat. Az ilyen versenyek közösségépítő, -teremtő jellege nemcsak közhely, illúzió – most is működött.
Az idén a következő diákoknak sikerült az országos szakaszon való részvételt kivívni: Cala Zselyke Dorottya, Kabos Réka, Kővári Ádám Kristóf, Heim Bíborka, Pauliuc Rita, Grebănar Cristofer, Kánya Réka, Liszkai Krisztián, Koch Krisztina Vanessza, Engsli Izabella, Plébán Ingrid, Örmény Márk, Gáti Gábor, Scheitli Krisztina, Pfeifer Melany, Kiss Erzsébet Emese, Farkas Annabella. Kísérő pedagógusok: Reich Annamária, Erdei Brigitta, Heinrich Andrea. Zsűritagként csatlakozott hozzánk Mekker Melinda tanítónő.
A verseny most is az előre elvárt magas mércének megfelelően zajlott. Az összes magyarlakta megye legjobbjai találkoztak, versenyeztek, beszélgettek, kézműveskedtek, táncoltak, énekeltek, együtt színházba mentek. A versenyt idén is három kategóriában (mesemondás, balladamondás és balladaéneklés) és öt korcsoportban tartották. A Szatmár megyei eredmények 2016-ban kimagaslóak lettek:
Mesemondás kategóriában:
I-II. osztály:
III. díj: Kővári Ádám Kristóf, 10-es Számú Általános Iskola, felkészítő : Reich Annamária
Dicséret: Kabos Réka, 10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Reich Annamária
Dicséret: Cala Zselyke Dorottya, 10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Reich Annamária
III-IV. osztály:
Különdíj: Heim Bíborka, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, felkészítő: Erdei Brigitta
VII-VIII. osztály:
I. díj: Kánya Réka, Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő tanár: Erdei Árva Erika
Dicséret: Liszkai Krisztián, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, felkészítő tanár: Fehér Laura
Balladamondás kategóriában:
IX-XII. osztály
III. díj: Pfeifer Melany, Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő tanár: Heinrich Andrea
Dicséret: Scheitli Krisztina, Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő tanár: Heinrich Andrea
Balladaéneklés kategóriában:
VII-VIII. osztály
Dicséret: Koch Krisztina Vanessza, Nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnázium, felkészítő tanárok: Jónucz Alfonz és Kiss Hajnalka
IX-XII. osztály
Dicséret: Farkas Annabella, Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő tanár: Mátyás Erika
A különböző megyékből érkezett részvevők ismerkedését, a közös tartalmas időtöltést a versenyen kívüli kulturális programok biztosították. Részt vettünk a Cimborák Bábszínház előadásán, láttuk a Duna Művészegyüttes táncszínház jellegű produkcióját, kézműveskedtünk a Guzsalyas Játszóházzal, és roptuk az esti táncházban a profi fellépő táncosokkal együtt.
Fáradtan, mégis feltöltődve indultunk haza. Szívderítő volt hallani, ahogy a búcsúzás pillanatában egy-egy marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, szatmári tizenkettedikes nagydiák a következő közös találkozást, kölcsönös látogatást szervezi. Utazás közben a színpadi produkciókat “élőben” élvezhettük, a mindennapi élet (tíz órás buszozás) körülményeihez adaptálva. Népdalok, balladák dallama töltötte be a buszt, most már saját szórakoztatásunkra énekeltünk. Nagyok meséltek kicsiknek, humorizálva, ferdítve és persze fordítva, kicsik nagyoknak, nevetve, viháncolva, a gyerekek, fiatalok jókedvével, friss életörömével.
„Mit írjunk a beszámolóba?” – kérdeztünk egy nagyobb diákot. “Hát azt, hogy jövőre is akarunk jönni” – hangzott a válasz. Legyen így, jövőre, ugyanígy, ugyanitt.
Heinrich Andrea