Mint minden októberben, idén is útra keltünk Magyarországra, testvériskolánkhoz, az érdi Marianum Általános Iskolába, akikkel már 12 éves partnerkapcsolatunk van. 16 diák s kísérő tanáraik alkották a csapatot. Zökkenőmentes utazás után megérkeztünk az iskolához. Ott már vártak vendéglátóink, akik különböző érdekes programokat szerveztek nekünk. Gazdag program várt ránk: Győrbe, Pannonhalmára és Herendre látogattunk a nap folyamán. Győrben, a Székesegyházban láthattuk a híres Könnyező Madonnát, valamint egy Szent László ereklyét.
Pannonhalmán egy egykor ott tanuló diák és volt tanára kalauzolt végig az apátságban: a templomban, altemplomban és a kis udvart körülvevő kerengőben, valamint a könyvtárban, ahol láthattuk a híres – tihanyi és pannonhalmi – apátságok alapítóleveleit. Együtt ebédeltünk a bentlakó bencés diákokkal, majd elindultunk Herendre. Alkalmunk volt végigkövetni a porcelángyártás egyes munkafolyamatait, majd a világszerte ismert herendi porcelánokat csodálhattuk meg a kiállító teremben.
Utolsó nap a Csodák palotájában, Budapesten, jártunk, mely mindenki számára nagy élmény volt, a legemlékezetesebb egy fizika kísérleteket bemutató interaktív előadás volt.
Az iskola menzáján közösen fogyasztottuk el az ebédet, rövid búcsú után indultunk is Szatmárra. A hazaúton mindenki kellemes érzéssel gondolt vissza az Érden eltöltött pár napra.
Kabai Tünde és Berchi Stefánia (VI. osztály)