Végzős diákjaink a XII. teológia osztályból sikeresen vizsgáztak pénteken, 2016. május 27.-én. A megmérettetés két részból állt: egy elméleti és egy gyakorlati részből. Először is egy szakdolgozatot kellett összeállítaniuk különböző teológiai témakörök alapján. Diákjaink úgy dogmatikai, mint biblikus vonatkozású témákat választottak a teremtés, a megváltás, az Eukarisztia, a jézusi gyógyítás, az anyagi javakhoz való keresztény hozzáállás területén. A dolgozatok megvédése nyílt fórumon történt szakbizottság előtt. A gyakorlati megmérettetés pedig egy nyílt óra megtartását jelentette az elemi osztályokban, melyre az első félévben került sor.
És akik bátran vállalták a megmérettetést kitűnő minősítéssel: Balas Norbert (9,00), Kotán Csaba (9,50), Mayer Nánodor (10,00), Reizer Szabina (10,00), Szabó Evelin (10,00), Takács Sándor (9,50). Gratulálunk nekik és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!
Trepszker Erika SJC
felkészítő tanár