Eljön lassan az az idő, amikor el kell búcsúznunk ettől az iskolától és osztálytársainktól – ez az érzés tudatosult bennünk igazán az utolsó lelkinapunkon, amit kivételesen egy új környezetben, Aknasugatagon töltöttünk. Osztályunk közössége kicsit félt ettől az újtól, ettől a változástól, ennek ellenére izgatottan érkeztünk szálláshelyünkre a hosszú út után.
A közös vacsora után tisztáztuk a házirendet, és aztán mindenkinek volt lehetősége arra, hogy elmondja, milyen érzésekkel érkezett, és hogy mit vár el ettől a hétvégétől illetve a közösségünktől. Napunkat megnyugtató esti imával zártuk. Másnap a reggeli után közösen végeztük el az előkészületeket az ebédhez, mivel egy jó bográcsoshoz idő kell, míg elkészül. Így csak utána következhetett a reggeli imánk illetve az első impulzusunk, ami abból állt, hogy közösen videókat néztünk, aztán kiscsoportokra osztva a videókhoz kapcsolódó kérdésekre adtunk egyéni válaszokat. A kérdések főleg a jövőképünkkel, istenhitünkkel kapcsolatosak voltak. Megoszthattuk egymással azt a tapasztalatunkat, hogy Isten milyen szerepet tölt be az életünkben, elmesélhettünk személyes történeteket is.
Közben elkészült a finomra sikeredett bográcsgulyásunk, amit osztálytársunk édesanyja főzött illetve felügyelt a programunk ideje alatt. A laktató ebéd után következhetett a második impulzusunk, ami szintén megható és elgondolkodtató videók nézéséből és megbeszéléséből állt. Itt a fő téma a belső szabadság megtalálása volt. Este 7 órától bekapcsolódtunk a falu közösségi szentmiséjébe. A szentmise után a helyi plébános, Covaci István és néhány ministráns körbevezetett minket a faluban, így megtekinthettük az aknasugatagi gyönyörű tájat. A kicsit váratlan séta után elfáradva és éhesen tértünk vissza a lakhelyünkre. 11 órától kezdődött az utolsó esti imánk, a szentségimádással együtt. Talán ez lett a hétvége egyik legemlékezetesebb pillanata, ugyanis a spiri atya mindenkit nevén szólított és mindenkiért közösen imádkoztunk. A néven szólított letérdelt az Oltáriszentség elé, és imájához fizikai értelemben is csatlakozhattak, melléállhattak azok a személyek, akik barátságukat, támogatásukat szerették volna kifejezni. Mondhatni, sok meglepetés ért bennünket: láthattuk hányan és hogyan fognak emlékezni ránk az osztálytársaink közül. Így végződött a pénteki napunk.
A szombatunk sem telt el eseménytelenül. A reggeli után rövid imát mondtunk, hálát adva Istennek, hogy együtt lehetünk ezen a napon is. Természetesen magunk után közösen kitakarítottuk a házat és összecsomagoltuk a batyuinkat. Ezután sor került még egy szentmisére, amit az udvaron, a nap jóleső melegénél tartottunk. Ez a szentmise sem volt hétköznapi, mivel úgynevezett Bartimeus mise volt. A mise prédikációt követő pillanataiban mindenki bekötötte a szemét egy sállal, így átélhettük Bartimeus helyzetét, aki vak koldusként várt Jézusra, és így nyert gyógyulást. Mindenki „vakként”, társai segítségével ment ki a spiri atyához a kör közepére, ahol áldás várt minket.
Utolsó lelki napunk élménnyel teli hétvége volt. Lehet, hogy voltak nehézségek, fájdalmak, de úgy gondolom, sikerült egymás mellett állni, amikor szükségünk volt rá. Szeretnék köszönetet mondani az osztály nevében lelkivezetőnknek a remek programokért, a sok szabadidőért, minden lelki gyarapodásért, amit kaptunk ezen a hétvégén. Meg szeretném köszönni az oszinak a kitartást, és azt, hogy velünk együtt résztvett a programokban, és a szabadidőben is velünk tartott, velünk játszott, nevetett és sírt. Köszönettel tartozunk az igazgató úrnak, aki támogatásával segített, hogy létrejöjjön ez az aknasugatagi hétvége. Ezen a hétvégén közösségünkhöz tartozott az osztálytársunk édesanyja is, aki általában a konyhában foglalatoskodott, és biztosította nekünk az étkezéseket, köszönünk neki is mindent. Ne feledkezzünk meg a sofőr bácsiról se, aki szintén velünk volt egész hétvégén. Az a szó, hogy köszönünk mindent, nem elég ahhoz, hogy kifejezzük mindazt, amit kaptunk ezen a hétvégén, illetve ebben a négy évben az iskolától, tanárainktól és osztálytársainktól.
Gébel-Svarckopf Emese