2015 április 7-10 között megrendezésre került az Országos Ökumenikus Vallás Tantárgyverseny Marosvásárhelyen. A versenyen idén is képviselték magukat a magyar anyanyelvű erdélyi felekezetek: katolikusok, reformátusok és unitáriusok.
Az ünnepélyes megnyitó kedden került sorra a római-katolikus Keresztelő Szent János templomban, ahol Oláh Dénes főesperes, Borsos László tanügyminisztériumi államtitkári kabinet tanácsosa, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, és Dr. Jitianu Liviu, a Babes-Bólyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a tantárgyverseny bizottságának elnöke is szót kaptak.
A dolgozatok megirása a Marosvásárhelyi Református Kollégium históriás falai közt zajlott, az eredmények megismertetése pedig a csütörtöki nap folyamán történt. Az ünnepélyes dijkiosztó a református Vártemplomban zajlott, ahol oklevélben, könyv- és pénzjutalomban részesültek a kitűnő eredményt elért diákok.
A Hám János Római Katolikus Teológiai Liceum diákjai kiváló eredményeket értek el. Mindkét résztvevő teológiai szakos diák dobogós helyezéssel térhetett haza: A X.A osztályos Fábián Ármin-Vincentius tavalyi eredményét megismételve ezúttal is első helyet ért el,10,00-es osztályzattal, a XI.A osztályos Mayer Nandor pedig III. helyezést 9,15-ös jeggyel.
Gratulálunk nekik, és kivánunk további sok sikert!
Trepszker Erika SJC, hittantanár