Immáron X. alkalommal kerül megrendezésre az Erdély Kupa keretén belül az Országos Középiskolás Labdarúgó Torna, melynek idén Szatmárnémeti ad otthont a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum társszervezésében, tíz csapat szereplésével.
Az Erdély Kupa ötlete 10 évvel született meg az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Ifjúsági Főosztályán. Abból a meggondolásból, látták szükségesnek egy ilyen program létrehozását, mivel az iskoláktól, testnevelő tanároktól az az igény fogalmazódott meg, hogy nincs Erdély szinten egy olyan sportesemény ahol a magyar tannyelvű líceumok megmutatják tehetségüket. Ugyanakkor felmerül az is, hogy elég nehéz egy elméleti oktatással foglalkozó középiskolának felvennie a versenyt a minisztérium által szervezett sportvetélkedőn, mivel ott szerepelnek a sportiskolák is, ahol heti több órában szerveznek edzéseket és külön kiválasztás működik,hogy kik járhatnak oda. Az első Erdély Kupát Sepsiszentgyörgyön szervezték, és elmondható, hogy nagy sikere volt, mert majdnem minden magyar oktatású középiskola részt vett. Az első bajnoka a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum volt, akinek megadatott az a lehetőség, hogy a következő évben szervezze meg ezt a rangos eseményt. Ezt a hagyományt megtartottuk, hogy mindig annak az iskolának adatik meg a megtiszteltetés a szervezésre, aki azelőtti évben megnyerte a bajnokságot. Ugyanakkor próbáljuk, hogy minél több városba eljussunk, minél több települést megismerjenek a diákok és az oktatók. Évről-évre nő azoknak a diákoknak a száma, akik szeretnének részt venni az Erdély Kupa keretén belül zajló tornák valamelyikén. Rendezvénysorozatunkkal egyre több fiatal figyelmét hívjuk fel a mozgás, a sportszerű megmérettetés fontosságára, a közösség, a csapatszellem erejére.
Az Erdély Kupa, jelentős kapcsolatteremtő hatással bír: az aktív sportolás lehetőségének biztosítása mellett elősegíti azt is, hogy a különböző városokban élő fiatalok megismerjék egymást, új barátokra tegyenek szert, tartós kapcsolatokat alakítsanak ki. Versenyeink azonban nemcsak a diákok, hanem a tanárok között is egyre erősebb kapocsnak bizonyulnak: ezek jelentős szerepet játszanak abban, hogy a különböző településen oktató pedagógusok közötti együttműködés közvetlenebb, intenzívebb legyen. Mi több, a személyes kapcsolatokon túl, az Erdély Kupa szilárd alapot biztosít az iskolák közötti párbeszéd kialakításához és fenntartásához, tapasztalatcserék lebonyolításához, közös projektekben való részvételhez. Az eddigi visszajelzések rendezvényeink rendkívül pozitív hatásáról árulkodnak: tanárok, diákok számára egyszerre megtiszteltetés és kihívás a bajnokságon való részvétel. A magyarlakta megyékben minden évben selejtezők során dől el, ki vehet részt az országos megmérettetésen: ez igen pozitív, hiszen ezek az előválogatók is kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekekben növeljék a versenyszellemet, tudatosuljon bennük, hogy iskolájuk képviselete megtisztelő. Az Erdély Kupa népszerűségéről tanúskodik az évről-évre növekvő részvételi arány is. A legutóbbi labdarúgó bajnokságon már 9 megye képviseltette magát, közöttük olyanok is, amelyek különböző okok miatt eddig nem kapcsolódtak be a rendezvénysorozatba.