Mint minden évben, a Hám János Római Katolikus Líceum néhány V-VIII. osztályos tanulójának idén is különleges élményben volt része októberben. Ellátogattak az érdi testvériskolába.
Mindenki izgatottan várta a szerda reggelt, amikor is elindultunk a Budapest melletti városba, Érdre. Megérkezésünkkor nagyon kedves családok fogadtak minket. Szállásadóinkkal élménydús délutánt töltöttünk el: jómagam (Dorottya) a budai Várban voltam, ahol a gyönyörű város panorámáját csodálhattam meg. Az esős idő ellenére is nagyon jól éreztem magam.
A csütörtöki napot közösen töltöttük el az érdiekkel. Minden nagyon érdekes volt. Reggel Székesfehérvárra utaztunk, ahol megtekintettük a Prohászka templomot, mely 52 méter magas és hatalmas kupolával rendelkezik, majd szentmisén vettünk részt a csodálatos Szent Imre templomban. Ezt követően a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumba látogattunk, hogy megtekintsük az István, a szent király című kiállítást. Itt meglepetéssel fogadtak bennünket: csapatokra osztottak, és azzal a feladattal bíztak meg minket, hogy híradót készítsünk a múzeum tárlatairól. Volt közöttünk szerkesztő, vágó, operatőr, riporter. A végén nagy lelkesedéssel néztük meg egymás összeállításait. Ebéd után vígan, boldogan indultunk a Tordasi Kalandparkba, ahonnan az erős szélnek és nehéz akadályoknak köszönhetően már kevésbé vidáman, inkább fáradtan tértünk vissza vendéglátóinkhoz.
Természetesen a pénteki nap is jól telt. Az iskolában megtekintettük A szív bajnokai című filmet, ezt követően ellátogattunk a Földrajzi Múzeumba, ahol különösen megtetszett egy óriási földgömb. Ebéd után felejthetetlen élményekkel telten indultunk haza. Este fáradtan érkeztünk meg Szatmárnémetibe, ahol szüleink már vártak ránk.
Köszönet a szervezőknek ezért a kirándulásért, amely mindenkinek nagyon tetszett!
Dicső Dorottya és Lepedus Erzsébet, VI. B osztály