Március 19-én, Szent József napján, a hagyományokhoz híven édesapjukat köszöntötték a Hám János óvodába járó gyermekek.
Az igeliturgiának a Kálvária templom adott otthont, amelyet kedden délután benépesítettek a kis óvodások szüleikkel és testvéreikkel. Román János atya az apai hivatásról tartott szentbeszédében buzdította az édesapákat arra, hogy Szent József példájára legyenek erős támaszai családjuknak, és legyenek példaképek gyermekeik számára. Arra is felhívta figyelmüket, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatnak gyermekeiknek, az idő, amit nekik szentelnek. A gyermekeknek ugyanolyan szükségük van édesapjuk jelenlétére mint édesanyjuk gondoskodására.
Ezt követően került sor az édesapáknak szánt meglepetésre, az édesanyák segítségével összegyűjtött képek kivetítésére, melyeken az édesapa óvodás gyermekével együtt szerepelt. A képek mellett olvasható volt a gyermekek személyre szóló üzenete.
A hála és köszönet kifejezéseként a gyermekek versekkel, énekekkel köszöntötték édesapjukat, az ünnepség végén pedig átnyújtották nekik sajátkezűleg készitett ajándékaikat.