2013. január. 25-27. között a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Kórusa egy közösségépítő hétvégén vett részt Erdődhegyen.
A kóruskirándulást Hadházi Éva zenetanárnő szervezte, amelyen az V-XII osztályos diákok vehettek részt. A hétvégén velünk tartott a spiriatya, Ft. Miklós Claudiu SJ, illetve Nevelős Gábor jezsuita novícius, akik biztosították számunkra a lelki feltöltődést.
A megérkezést követően összegyűltünk és csoportokba „családokba” szerveződtünk. Minden „család” választott magának egy nevet, majd bemutatta a tagokat. A hétvégét ezzel a „családdal” kellett együtt tölteni, ennek segítségével közelebb is megismerhettük a régi és az eddig számunkra ismeretlen iskolatársakat is.
Az estét egy zenés imával zártuk, amit a spiriatya és a novícius vezettek. Imáinkban visszatekintettünk a napra és hálát adtunk Istennek a sok jóért, majd együtt kértük Őt, hogy ez a hétvége vidámságban, szeretetben és játékban teljen el. A kirándulás élvezetes volt a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt, mivel játékban és éneklésben nem volt hiány.
A második napon szólamokra lebontva zenés műhelymunkában dolgoztunk, ahol a szoprán lányokkal dalszöveget is sikerült írnunk. Ezek után összeállítottuk a tanult éneket a zenészekkel és kórustársakkal együtt. Kihasználva a szép időt elmentünk túrázni, majd megszívva magunkat frisslevegővel visszatértünk a házba, ahol már az ebéd várt ránk.
A szabadidőben előkerült a focilabda és egy kellemes jóleső focizásra is sor került, s ismét „kemény” játék. „Anya és Apa” gyermekjátékot kellett tanítsanak „gyermekeiknek”, aztán a családtagok magukra jellemző titkokat írtak fel a cetlire, amit a többiek ki kellett találjanak és felismerjék, hogy kire jellemző. Ugyan ebben a felállásban egy számunkra kedves dalt adtunk elő, majd a játék második részében pedig egy saját koreográfiából összeállított táncot mutattunk be.
A mozgalmas nap végéhez érve imával és énekléssel adtunk hálát és köszöntük meg Istennek, hogy megajándékozott minket ezzel a gyönyörű nappal. Természetesen, ezen az estén is volt levezető beszélgetés, a kicsiknek mesefilm, társasjáték.
Vasárnap reggel az indulás előtt ismét összegyűltünk és mindenki beszámolt arról, hogy mi volt a számára legélvezetesebb dolog ebben az együttlétben. Közülünk sokak szájából lehetett azt hallani, hogy ezen a hétvégén családot, sok szeretetet, boldogságot kapott és ezek mellett még sok élménnyel gazdagodott.
Elmondhatom azt, hogy ebben a három napban mindenki nyitott volt és közeledett a másik ember felé, így a kirándulás alatt rengeteg barátság kötődött, amelyeket próbálunk megőrizni, hogy így az iskola folyosóin is találkozva vidáman köszöntsük egymást és ébresszük fel egymásban ennek a remek hétvégének a különleges élményeit.
Köszönetet mondunk a jó hangulatért, a szeretetért, az imáért, a szervezésért, a családért, mindenért…
Paulik Réka – XI.A osztályos tanuló
[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”][nggallery id=9]
[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]