Aki még nem tudná, iskolánkban minden osztálynak alkalma van évente egy hétvégét eltölteni az erdődhegyi Helga-Winter házban. Nos, a mi hétvégénk egy januári, kicsit esős – kicsit havas hétnek a végére esett. Mintha lenne egy olyan érzésem, hogy az egész osztály már év elejétől kezdve várta volna ezt a közös hétvégét. Nos, jó volt rá várni, mert ez a hétvége a legjobban sikeredettek közé tartozott.

Már a pénteki megérkezéstől jól alakultak a dolgok, hisz idén –legalábbis szerintem- mindenki olyan szobatársakkal került össze, akikkel szívesen lakott. Aki nem így gondolja, hát elnézését kérem. Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy mindenki elégedett volt. Miután a szobákat elfoglaltuk, következett a… Mi is következett?
Ja, megvan. A vacsora! Vacsorára melegszendvics volt, ami mindenkinek nagyon ízlett. Amíg ez készült egy olyan program zajlott, mely mindenkinek egyöntetűen tetszett: a SZABADIDŐ. Na igen, együtt lenni az osztálytársakkal, lehetőleg jó távol a sulitól, ahol a szabály szinte az, hogy nincs szabály… Kell ennél jobb? Nagy örömünkre ezen a hétvégén sem kellett drákói intézkedéseknek alávetni magunkat. De hát azt már megszokhattuk az Oszitól, hogy nem katonai kiképzőtáborba visz minket. Na de hol is tartottam? Igen, a vacsoránál. A melegszendvics mindenkinek nagyon ízlett, és a mellé felszolgát forró tea csak még jobban fokozta ezt. Ezután filmnézés következett, amelyen a részvétel fakultatív volt. Az August Rush című filmet néztük meg, furcsamód, hisz ezt már látta egyszer együtt az osztály. Valószínűleg az Oszink úgy gondolta, hogy pár évvel idősebben másként fogjuk értelmezni a filmet, ami valóban így is történt. A film után a programpapíron takarodó következett, ami kinek hamarabb, kinek később megvalósult. Mert hát ki akarna aludni, ha az osztálytársakkal lehet „randalírozni”. Volt aki azonnal elaludt, volt aki még beszélgetett, de még matekezők is akadtak. Ám ki később, ki korábban, mindannyian nyugovóra tértünk.

Sajnos nem sokáig aludhattunk, hiszen másnap a „Noé bárkája” nevet viselő, román-magyar határonátnyúló projekt hivatalos megnyitóját vállaltuk segíteni. Amíg zenészeink próbáltak, két osztálytársunk szülei, Roszpapa Tünde és Csaba, illetve Boros Hermina és Attila, babgulyást főzött 70 személyre egy nagy üstben. Aztán a rendezvényre rendre érkeztek a projekt gazdái iskolánkból és a Csengersimáért Egyesülettől, illetve a az EKE-től, akik szakmailag fogják majd segíteni a tervezett fejlesztéseket. A megnyitó kezdetét vette, mi pedig java részt odafigyelve kísértük végig a beszámolókat. Megtudtuk például, hogy a projekt novemberben ér majd véget, és iskolánk többek között interaktív táblákal, fényképezőgépekkel, laptopokkal gazdagodik, illetve egy 3 km-es tanösvényt is kialakítanak majd éppen Erdődhegyen. Az elhangzott beszédek után osztályunk kórusa két varázslatos éneket adott elő, majd Lepedus Orsolya, osztálytársnőnk két nehéz, ám annál szebb zongoradarabbal bűvölt el bennünket és a vendégeket.
A projektindítót ebéd követte, előbb a vendégek részére, majd mi is megkóstolhattuk a finom gulyást és a krémest. Ezt követően az oszival előbb rendbeszedtük a konyhát, majd „csináljamitakarsz” pihenőt kaptunk, és ezt követte egy kreatív, csapatépítő foglalkozás: osztályunk két csoportra oszlott, és kartonból és újságpapírból kellett egy-egy fél hidat építenünk, melyet a csapatok komunikátorai beszéd nélkül egyeztethetett két alkalommal. Ezek után lufiból kellett építményt emelni, aminek az volt a lényege, hogy minél magasabb és minél stabilabb legyen. Mindkét feladat igencsak próbára tette mind alkotói, mind együttműködői készségünket. Ezt vacsora követte: virslit ettünk, amit tudtommal mindenki szeret. Vacsora után egy újabb érdekfeszítő játék jött: két oszlop között pókhálószerűen kifeszített, kötelek által közrezárt nyilásokon kellett a két csapattnak átsegíteni csapattagjait, miközben senki sem érhetett a kötelekhez. Ezt a harang nyelve nevű bizalomjáték követte, majd a Fireproof (Tűzálló) című filmet néztük meg nagy érdeklődéssel. Ez utóbbit mindenkinek ajánlom megtekintésre. Az esti ’’takarodó’’, mint ahogy már megszoktuk, ismét elhúzódott. Másnap reggeli után a szatmárhegyi templomba mentünk misére, majd a sáros hazaút megtétele után „beburkoltuk” a maradék babulyást, melynek íze most is itt van a számban. Nem maradt el a végén az általános rendrakás és takarítás sem, és az ezzel járó sok vesződés, hogy valóban tiszta ház várja a következő csoportot. Az utánunk jövő szülők csendben jöttek, mi meg csendben „hazaszivárogtunk”.

Mindent összevetve, tényleg remekül éreztük magunkat. Ezért hálásak vagyunk az Oszinak, Koczinger Évának és férjének, Tibi bácsinak, akik megszervezték és megajándékoztak minket egy tartalmas hétvégével, Maier Ági néninek és Miki bácsinak, vendéglátóinknak, akik törődtek a legjobb körülmények biztosításával, a Boros és Roszpapa szülőknek, akik segítettek mind a főzésben, mind a jó hangulat kialakításában. Köszönöm jóságukat az egész osztály nevében! Rappert Balázs, IX. B.