Amikor megkaptam a jelentkezési lehetőséget a mesemondó versenyre álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége.
De kezdjük a legelején. Nem első alkalommal vettem részt mesemondó versenyen, így hát jól tudtam, mi vár rám. Fontosnak tartottam a jó meseválasztást, ezért visszagondoltam az ovis évekre, egy mesére, amely annyira elbűvölt, hogy éreztem, valahol, valamikor el kell mondanom, címe ”Ábelesz- kóbelesz”. Most itt volt az alkalom, ezért válogatás nélkül elkezdtem tanulni egykori kedvenc mesémet, s készültem az október 19-ei versenyre. A szöveg megtanulása hamar ment, ezután tanító nénim Tompos-Urbán Klára, tanított meg arra, hogyan tudjam a mesét kifejezően, hangsúlyosan előadni. A verseny előtt egy nappal alig tudtam elaludni az izgalomtól. Eljött a nagy nap. Furulyaszóval nyitottuk meg a versenyt az osztálytársammal, Kováts Álmossal. Tizenkettedikként került rám a sor. A zsűri és a közönség elé álltam és lelkesen elmondtam a mesét. Mindenkit meghallgattam, majd megkezdődött az eredményhirdetés. Kiderült, hogy sikerült bejutnom az első három helyezett közé. Félelem töltött el, de hamarosan kiderült, hogy első helyezést értem el, és továbbjutottam az országos döntőbe, Sepsiszentgyörgyre.
Boldog voltam, mert teljesült egy régi álmom.
Volosin Csenge, negyedik osztályos tanuló