A megyei szinten meghirdetett elektronikus hulladékgyűjtési verseny nyertesei jutalomkiránduláson vehettek részt Hajdúszoboszlón június 15-től 17-ig.

Az V-VIII. osztályosok kategóriájában a Ion Creanga Általános Iskola győzött, líceumi szinten pedig mi, a Hám János Iskolaközpont diákjai gyűjtöttük a legtöbb újrahasznosítható, elektronikus hulladékot, ezzel első díjat nyerve a versenyen. Ezért mindkét iskola diákjai részt vettek a jutalomkiránduláson. Összesen huszonnégyen indultunk el péntek reggel 8 órakor. Minket Gózner Enikő biológiatanárnő kísért el, a másik iskolát pedig Szabó Tamás  tornatanár.

Ahogy megérkeztünk, ebédeltünk s jöhetett a strandolás. Ez ugyanígy zajlott minden nap: élményfürdő, csúszdák és megannyi felhőtlen szórakozás várt ránk, esténként pedig a Major Panzió, ahol megszálltunk. Pénteken és szombaton a délutáni városnézés sem maradhatott ki. Az egész együttlétet sok közös nevetés, szórakozás tette még élményszerűbbé.

Mindenki sajnálatára vasárnap ebéd után  haza kellett indulnunk. Rövid utazásunk felejthetetlen élmény volt, nagyon reméljük, hogy jövőre is ugyanilyen aktívak leszünk, még több elektronikus hulladékot gyűjtünk és ismét kirándulhatunk.

Köszönetet szeretnénk mondani mindezért a Környezetvédelmi Hivatalnak, valamint az Alpin cégnek és a kísérő tanároknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a verseny és a jutalomkirándulás.

Gerzsenyi Tímea,

a Hám János Iskolaközpont IX.B osztályos diákja