Szerdán, 2012 június 13-án, a Hám János Iskolaközpont diákjainak egy kis csapatával elindultunk az idei horgászversenyre. A vetélkedőn három csapat vett részt, házigazdaként a csengersimai Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola, a csengeri Petőfi Sándor Általános Iskola valamint a szatmári Hám János Iskolaközpont csapata. Minden csoport nyolc versenyzővel indult, V-VIII. osztályos diákokkal.
Megérkezésünk után a „versenybírók” elmondták, hogy nem szabad feneklőst használni, tulajdonképpen ez volt az egyetlen szabály. Nekiültünk hát horgászni.
Alig dobtam be a horgászbotot, rögtön rázkódni kezdett a pedző és ki is fogtam az első halat. Persze majd kiugrottam a bőrömből örömömben. Úgy tűnt, az én oldalamra állt a szerencse. A következő halat kicsit később horgásztam ki és a harmadikhoz 10 percet sem kellett várnom….A negyedik halam – számolom őket, mert elégedettséggel tölt el a siker – fél óra múlva akadt csak horogra.
Ezután ugyanazzal a haleledellel még kettőt sikerült kifognom, majd a hetedik, egyben utolsó halam is kihúztam, és ez a bőséges fogás boldoggá varázsolta az egész napom. Előfordult, hogy beakadt a horgom a mellettem levő nádasba, vagy hogy sokáig kellett csendben várakoznom, ami – őszintén szólva – nekem nem kis energiámba került, mégis vidám izgalommal telt az idő.
Ideírom az egyéni verseny nyerteseit:
– Költő Zoltán – első helyezett (csengersimai Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola)
– Varga Bulcsú – második helyezett (Hám János Iskolaközpont)
– Palai Bence – harmadik helyezett (Hám János Iskolaközpont)
A csapatverseny eredményére nagyon büszke vagyok, mert a Hám János Iskolaközpont nyerte az első díjat, 2600 g kifogott hallal. ( a II. díjat a csengersimai Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola nyerte, 2400 grammnyi halmennyiséggel, míg a Csengeri Petőfi Sándor Általános Iskola 500 g halat fogott.)
Voltak “egzotikus díjak” is, én ezek közé sorolom a csoki díjat, amit a véletlenül vízbe esett horgászpajtás kapott vagy a legkisebb hal (4 cm) díját, amit Kaszamér Andrásnak oszottak ki. A legnagyobb hal – 21 cm! – díjjal Nagy Zsoltot jutalmazták, aki csak ezt az egy halat fogta ki. A díjkiosztás után pedig minden horgászt finom paprikás krumplival kínáltak…
Igazán nagyon jól éreztük magunkat és alig várjuk a jövő évi megmérettetést. Meg is akartam kérdezni, muszáj várni egy egész évet?
Telegdy Áron
V. osztály