A változatosság kell. Négy év óta minden évben elmegyünk az osztállyal közösségi hétvégére Erdődhegyre, a Helga Winter házba. Szülőkkel idestova már kétszer  voltunk. Nem csak nekünk jelentenek jó emlékeket ezek a hétvégék, hanem a szülőknek is. Az ő kérésükre ebben az évben is közös hétvégi programot terveztünk.

A véget nem érő szervezés és idegeskedés a későn érkező visszajelzések miatt végül meghozta a gyümölcsét. Az osztályból sokan voltunk, a töménytelen mennyiségű házi feladat és a damoklész kardjaként lebegő Román félévi dolgozat ellenére, de amúgy az egyik legjobb erdődhegyi hétvégén vettünk részt.

Természetesen most sem ment minden a terv szerint, mert hát minek is, úgy unalmas lett volna. A hat órai érkezésből örültünk, hogy nyolcat ki tudtunk hozni. A szoba elfoglalásán nagyrészünk úgy esett át, hogy észre sem vette, hogy kipakolt, hisz a pin-pong asztal csábító mivolta és egyéb kellemesebb cselekvés miatt ez kisebb-nagyobb megszakításokkal zajlott.

A változtatások sorában második helyen állt a vacsora, hisz megszokásunktól eltérően nem az állandó virslit ettük, hanem szalonnasütés volt, amit egy szellemes játék, a beugró követett. Ezt fiúk, lányok, nők és férfiak – nagyon élveztek. A háromperces előadások között voltak igazi gyöngyszemek is, amiken igen jól lehetett szórakozni. Ezt egy film követte, amiről jó kis beszélgetés kerekedett . A lefekvéssel nem volt gond, nem kellett éjjeli razziát tartani, hogy mindenki alszik-e. Az Oszi és Tibi bácsi remekül megoldották ezt a problémát: rájöttek, hogy ha nincs este 11-kor villanyoltás, nem lesz éjszakai randalírozás, inkább legyen program kettőig, és addigra mindenki holtfáradt.

 

A napsütésnek köszönhetően a reggeli felkeléssel nem voltak gondok, ám az Áron reggeli torája már nehezebben ment. Azért nem kell mindenen változtatni, a régi jó pislogós reggel is tökéletesen megteszi, de nem panaszkodhatok, hisz ami a reggeli után következett, az bőven kárpótolt mindenért. A méta után a tízpróba tűnt a legjobb ötletnek, de nem kell előre lelőni a poénokat. Ez a bizonyos tízpróba fizikai és szellemi koncentrációt is igényelt, némi ügyesség mellett, hisz 170 fekvőtámaszt megcsinálni, öt percen át hullahoppozni, vagy szintén ennyi idő alatt nehezebbnél nehezebb kérdésekre válaszolni nem kutya dolog. De valljuk be, a népdalköltés volt a csúcsa mindennek:  régi magyar népdalokba illesztettünk be, egymáshoz közel sem álló szavakat, igen érdekes eredménnyel. Ennyi öszzevisszaságot szerintem nincs az a bolond, aki összehord. Köztudott, hogy száz forintnak nem kilenc a fele, és a traktorok nem túl gyakran szoktak viszketni, de a ceruzát sem fáról szedik, pláne nem színes zsebkendőbe, de hát nálunk ez még elmegy.

Mialatt a gyerekek költögettek, a felnőttek aprítgattak, töltögettek, nekünk levest főzőgettek… Na, már én is rímekben beszélek. Egy szó mint száz, jó ötlet volt a bográcson nem változtatni, hisz ez frissítette fel agyunkat, torkunkat. Ezeken kívül karunkra és lábunkra is szükségünk volt, hisz eljött a legnagyobb változtatás: a méta. Ezt a játékot székely baseballnak is nevezik, jogosan, mert amerikai társára erősen hasonlít. Itt is a négy bázist kell érinteni, amíg az általunk a levegőbe ütött labda a fogóhoz nem ér. Igen egyszerű, ám az ingerlékenyebb játékosokból kemény indulatokat válthat ki.

 

Hatalmas nagy változásnak számított az este is. Na nem azért, mert buli volt, hanem mert Retro-Buli. Ez bizony amilyen kevés lelkesedéssel kezdődött, olyan sokáig tartott, tehát nem volt egy rossz ötlet.

A vasárnap a Nagy Baki napja volt. A templomig való séta csont nélkül zajlott, ám a mise! Nos, Józsi Tiszti misézett. A prédikáció nagyon szép volt, ám a könyörgést olvasó amatőrünk szó szerint olvassa a dolgokat. Köztudott, hogy ha a pápáért van könyörgés, akkor a helyére ‘’N. pápánkér’’ van írva, hogy ne kelljen minden pápa után egy új könyvet kiadni. Namármost drága amatőrünk be is olvasta az N. pápát. Én csak azon csodálkozom, hogy nem hahotázott az egész templom. Na mindegy, bakik is kellenek…

Sajnos ahogy a beszámoló végére érek lassan, úgy a hétvége is a vége felé közeledett. Lassan kezdtünk hazaszivárogni és a bepakolás korántsem olyan jókedvben zajlott, mint a kipakolás. Ám tudtuk, hogy minden jónak vége kell legyen egyszer, hogy valami új legyen utána.

Rappert Balázs, VIII.o