Szeretettel meghívjuk Önt/Önöket a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium diákelőadására. A darabot Caritas et amor címmel mutatják be 2012. március 17-én, 16.00 órakor a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmonia termében.
A Hám János Iskolaközpont meghívására városunkba érkezik a Ciszterci Szent István Gimnázium 40 diákja, hogyCaritas et amor címmel egy Szent Erzsébet életéről szóló színdarabot mutassanak be. A darab szerzője és rendezője Ferenczyné Sólyom Noémi, a ciszterci gimnázium magyar tanárnője, aki szeretné szülővárosa közönségének is előadni az általa összeállított darabot.
A színdarab Szent Erzsébet örökbefogadásának, neveltetésének és öntudatra ébredésének körülményeiről szól. Erzsébetet mint embert közelíti meg, a történelmi adottságaiból és megkötöttségeiből kiindulva. A darabot írta és rendezte Ferenczyné Sólyom Noémi, Szatmárnémetiből származó magyar tanárnő.
Az előadás elsősorban középiskolás diákoknak és felnőtteknek szól, de minden érdeklődőt szeretettel várunk.