Minden középiskolás diák lázasan keresgélt anya, apa vagy nagyi szekrényében, hogy az idei farsang témájának megfelelően öltözzön fel.
A szervező tizedik osztályos diákok sem tettek másképp, ugyanakkor egy szórakoztató összeállítással is készültek. Az Aktív című műsor parodizálása szolgált alapul a retro hírműsornak. Felidézték az elmúlt három évtized legérdekesebb híreit. Beszámoltak egy négykarú megtartású, nyolc láb erős új Dacia model megjelenéséről, a közönség betekintést nyert a Markos-Nádas laktanyába, majd személyesen Elvis Presley látogatott el a műsorba és végül a Grease című musical egyik dalára táncoltak a tizedikes diákok.

Az est során a szervezők farsangi fánkkal kínálták meg a vendégeket és nem maradt el a tombolasorsolás sem. Meglepetésként már a bejáratnál mindenki kapott egy a tizedikesek által készített maszkot, később üdítő koktélokat kínáltak és a mulatság közben az egész iskola együtt táncolt és kakaokézott.

A zenét a 70-es, 80-as 90-es évek slágereiből válogatták össze a szervezők. A táncolható zenének köszönhetően sikerült megmozgatni a diákokat és egy jó hangulatú retro estet szervezni.

A szervező tizedik osztályos diákok és osztályfőnökeik fáradozása nem volt hiábavaló, mert úgy látszott, mindenki nagyon jól érezte magát. Köszönet a támogatóknak, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez.

Varga Erzsébet

X. B osztályos diák