Ebben a hónapban néhány szülő elhatározta, hogy megpróbálja betartani a régi jelmondatot: Ép testben, ép lélek! E cél megvalósítása érdekében sikerült több alkalommal találkoznunk, hogy épségben tudjuk tartani emberi testünket és egészségünket néhány focimérkőzéssel.
Elöször nehéz volt megtalálni a szabad időt, no meg engedélyt kérni és kapni a családtagoktól, de lassan-lassan összejöttünk tízen és megtettünk mindent annak érdekében, hogy csapatban és jó légkörben tudjunk játszani. Az első két meccs után már meg is fogadtuk, hogy külföldön is fogunk játszani. A spiri atya segitségével sikerült tervezni egy meccset a Fényi Gyula Jézsuita Gimnázium szülői közösségének képviselőivel. Pénteken február 10.-én délután 15.00-kor már el is indultunk Miskolc felé két kocsival. Az időjárás nagyon kedvező  volt, hisz szépen sütött a  nap és ez minket is mosolyra és jókedvre derített. Kellemes volt beszélgetni az utazás alatt az iskoláról, a  közügyekről, a munkáról, ugyanakkor a sok  elhangzó vicc kacagással töltötte meg az autókat.

Amikor Miskolcra érkeztünk, már mindent nagyon szépen előkészítettek a fogadásunkra, hála sz ottani sporttanárnak,  Lövei Ferencnek. Három óra utazás után nem sokat töltöttük  az időt pihenéssel, , hanem mentünk bemelegíteni a kitűnően felszerelt sportcsarnokba. A játék nagyon jól ment, pontosan passzoltuk egymásnak a labdát és szép összjáték alakult ki csapatunk tagjai között. Sok erőfeszités és izgalom árán, de sikerült nyernünk 5 gól különbséggel.

A mérkőzés nem a pályán végződött, hanem egy teremben, ahová a Fényi Gyula Gimnázium szülői képviselete hívott meg minket vacsorára. Nagyon jó légkör alakult ki a két iskola között, ezért mi is meghívtuk őket Szatmárra, hogy lehetőségünk legyen viszonozni kedvességüket és vendégszeretetüket.