Amikor Ignáci lelkiségről beszélünk, akkor egy nagyon „gyakorlatias” lelki életről beszélünk. Ez egy összehangolódás Istennel, magammal és a világgal, a saját tehetségemmel és gyengeségemmel az élet változatos szakaszaiban.
Isten mindig ugyanaz, de mivel mi változunk, így a mi istentapasztalataink is változnak. Nem mondhatjuk, hogy a mi hitünk ugyanaz, mint amikor 5 évesek voltunk. Ezért Loyolai szent Ignác a saját életén kersztül megtanít minket arra, hogyan figyeljünk az Istennel kapcsolatos mély tapasztalatainkra, megtanít valamilyen „lelki hasznot” húzni belőlük és irányít minket az Isten nagyobb ismeretére, szeretetére és szolgálatra.
Szent Ignác meggyőződése, hogy lelki életében világos célt kell maga elé állítania, amit a következő szavakban foglal össze Lelkigyakorlatok című kézikönyvében: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse.” (Lgy. 23).
Az ignáci ima arra irányít, hogy minél személyesebb legyen a tapasztalatunk Istennel. Amit az ignáci ima alkalmával olvasunk, nem azért olvassuk, hogy megtanuljuk, hanem hogy átimádkozzuk. Akkor maradnak bennünk a tapasztalatok, akkor lesz igazán a “miénk”, amikor magunkévá tesszük. A lelkiéletre való nevelést ezekkel a kérdésekkel kezdhetjük el: miért? és hogyan? Ezért Ignác arra hív minket, hogy kérjük azt kegyelmet, amire szükségünk van, beszéljünk Jézussal mint egy baráttal, figyeljünk az ő szeretetére a nap folyamán. Ezek olyan alapfogalmak, melyek nélkül nem is lehet elképzelni a lelki életet. Most szeretnék néhany pontban néhany alapelvet bővebben ismertetni:
Ignáci Ima. Az imában két dolog történik: az, amit én teszek és az, ami velem történik. Ami az elsőt, az ima rajtam álló, aktív szakaszát illeti, sok mindenre tudok az imában figyelni. Olvashatom a Szentírást, figyelhetek Jézus szavára, elmélkedhetek a kinyilatkoztatás igazságairól, gondolkodhatom a hit, szeretet és remény cselekedeteiről vagy éppen kifejezhetek kérést, köszönetet és dicséretet. Lehet egyszerűen csak „jelen lenni” és figyelni. Énekelhetek himnuszokat és zsoltárokat. Imádkozhatom a rózsafűzért vagy a keresztút állomásait. Kipróbálhatom azt is, amit Ignác meditáció vagy kontempláció alatt ért. E különböző imaformák ahhoz segítenek, hogy saját életutamnak és konkrét helyzetemnek megfelelően a számomra leginkább megfelelő úton jussak el célomhoz, az istentapasztalatom elmélyítéséhez. Egy sokoldalú tapasztalat – s erre utal a lelki „gyakorlatok” kifejezése is – ehhez nagyban hozzásegíthet. Ignác arra buzdít, hogy a lelkigyakorlatozó minden ima elején mindazt, amit az imában tenni szeretne, Isten tiszteletére és dicséretére irányítsa (Lgy. 46.), hogy valóban Isten legyen az ima központjában, és ne önmaga.
A Lelkigyakorlatok. Ez a jezsuita rendnek a forrása. Innen származik minden, ami az ignáci vagy a jezsuita lelkiségből táplálkozik. Az ignáci lelkigyakrlat a lelki öröm elmélyítésére, a consolatio-ra (vigasztalásra) tekint: ez az, amit békességgel, örömmel, hálával, érdeklődéssel és kíváncsisággal írhatunk körül. Ez adja a „jelenlét” különös érzését, melyben Isten valamiképp különösen is közelinek tűnik. Ez adja a bizalmat és az Istenre hagyatkozás energiáját, mely mintegy beleágyaz és összeköt a körülöttem lévő teljes valósággal. Ez a vigasztalás Isten ingyenes ajándéka. Hálás vagyok, amikor megkapom, de az imámban nem a vigasztalás megszerzése a cél. Nem az Isten vigasztalására vágyódom, hanem magára Istenre.
Ezzel szemben áll az ellenállás, a félelem a kihívások előtt, a nyugtalanság. Annak érdekében, hogy minderre jobban ráérezhessek, megkérdezhetem magamtól: Mi vonz? Mi kelti különösen is fel figyelmemet? Illetve mi az, ami gátol? És miért? Miért mulasztom el például a magam számára kijelölt időben és gyakoriságban az elmélkedésem? S ha valami valóban „megmozgatja” a bensőmet, vajon mi is történt ott? Bármit is találok a „miért” mögött, vajon tudok-e imádkozni érte? Ezek a kérdések az ima után lévő visszatekintésben kerülnek összegzésre. A mondat: “Megtalálni Istent mindenben” arra utal, hogy sokféleképpen lehet az Istent megtapasztalni a mi életünkben, ezért az ignáci imát és lelkigyakorlatot sokféleképpen lehet tapasztalni: Lelkigyakorlatok a hétköznapokban, Személyesen irányitott lelkigyakorlatok akár öt vagy nyolc napon át, Szemlélődő lelkigyakorlatok, Harminc napos lelkigyakorlat, Film és Zene által…
A szerető figyelem imája (Examen). Először úgy született mint a gyónásra való felkészülés, azután lassan-lassan úgy alakult, mint a lelkiélet terén való gyarapodás lehetősége. Loyolai Szent Ignác nagyra becsülte az examen imáját. Jobban figyelt arra, hogy hányszor végezte az exament, mint valami más imát. Az examen egy ima, mert általa Istennel teremtünk kapcsolatot: miközben napom eseményeire tekintek, belső megmozdulásaimat, valamint hozzáállásomat vizsgálom meg, hogy lássam, milyen hatás alatt vagyok. Isten felé haladok, vagy távolodom tőle. Ugyanakkor az examen a szerető figyelem imája is egyben, mert figyelemmel kísérem, hogy Isten milyen nagy szeretettel van jelen az életem különféle megnyilvánulásaiban.
Magis. Azaz a jó dinamikája. Amikor az ember annyira törekszik, hogy jól – jobban haladjon a lelki életben. Mint minden szerető szülő, az Isten is szüntelenül gondoskodik rólunk, és tevőleg jelen van az érzéseinkben és vágyainkban, hogy oda vezessen bennünket, ami életet ad számunkra. Az a bennünk élő vágy, hogy Isten szeretetére a tőlünk telhető legjobb módon feleljünk, nem más, mint a magis. Arra lettünk teremtve, hogy szeressük Istent, amennyire csak tudjuk; és ez az, ami igazán megdicsőíti az Istent. Használhatnánk mindenféle szakszavakat, hogy megmagyarázzuk a magis lényegét, ám a magis sokkal több, mint egy elmélet, amely a fejben van. Ez egy mozgató erő, amely minden részünktől feleletet vár: a fejünktől, a szívünktől, a kezeinktől! Minden egyes részünknek feladata az, hogy részt vegyen a magis keresésében. A magis mindenki számára különböző, mint ahogyan minden egyes ember különböző módon válaszol azokra az indíttatásokra, ösztönzésekre, amiket érez. Néhányan csodálatos dalok írására éreznek indíttatást, néhányan költeményeket írnak, mások pedig valamilyen szolgálatot tesznek, néhányan szenvednek, miután az igazságtalanság megszüntetéséért küzdenek, néhányan észreveszik azokat, akiket senki sem vesz észre, megint mások pedig kinyitják a szívüket. Olyan sokféle válaszadás lehetséges, ahány ember létezik, hiszen mindannyian egyedi módon rendelkezünk valamilyen tehetséggel! A magis keresésének egyik csapdája, hogy próbálunk többet tenni, de néha a magis-unk valójában már nélkülözi a cselekvést, a tetteket – és ehelyett csak arról szól, hogy több legyek. A magis a tettünk és létünk minőségét hangsúlyozza ki, és nem csak magának a cselekvésnek a meglétét vagy a mennyiségét.
A lelkivezetés a fent említett témák alapján egy ráhangolódás Istenre a kísérő segítségével. Sokszor a lelkivezetést úgy értelmezték, mint gyónást, de hát ez még nem a teljes tapasztalata annak, amikor egy személy a jó dinamikában akar élni. Ezért a lelkivezetés nem csak a bünőktől való tisztulás, hanem lehetőség az imában való elmélyülésre és az erények gyakorlására is.
Claudiu Miklós sj