„Halottam a cinegéket a fákon énekelni, látom, hogy az ég alján gyönyörű vörös lett minden, a békák kuruttyoltak. Arra gondoltam, hogyha mindenki dicséri az Istent, én sem maradhatok ki belőle.” (Sa’di)
Talán erre gondoltak a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolacsoport III. osztályos tanulói és szüleik, amikor 2011. december 9–én összegyűltek az iskola dísztermében adventi imaórára. Tompos-Urbán Klára tanítónéni átváltozott egy méhkas királynőjévé, ahol a méhcsalád minden tagja – legyen az kicsi, vagy nagy – spontán szerepet kapott az imaórán. Így történhetett meg az, hogy a gyerekek a felnőttekkel együtt olyan imát mondhattak, amely lehetővé tette a lelki egybefonódást, s így a két égő gyertya fénye olyan világosságot hozott szívünkbe, amely által tiszta szívvel tudjuk várni a kis Jézus születését.
„Adventi gyertyák ragyognak fénylő csillagként;
egy, kettő, három, négy,
hajad lágy selymén táncol a lobogó fény.
Csitt! Ne szólj, csak ülj ide mellém, hiszen most szívünk beszél;
kezedet fogva a szeretet árad szét.
Kérlek, ne szólj – csak ölelj, míg e láng ég!”
Pesek Kinga, III. osztályos tanuló édesanyja