2011. szeptember 23-án és 24-én a Hám János Iskolaközpont és a Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Iskolaközpont tanári kara közös lelkigyakorlaton vett részt az erdődhegyi Helga Winter házban.
A tanáriban uralkodó, ez évi lelkigyakorlatunkat megelőző izgatott hangulat rám is átragadt. Mindannyian éreztük, ez most más lesz, mint eddig volt, és nagyon széles skálán mozogtak az érzelmi reakciók: örömmel, várakozással, szkepszissel, ellenállással (stb.) készültünk az idei lelkigyakorlatra, sok esetben nagy nehézségek árán ,,szorítva ki” az erre szánt időt.
,,Akkor találkozunk délután, remélem jó lesz.” – ennyit tudtam kifejezni mindebből új spirink felé egy péntek délutáni, futó beszélgetésben. ,,Imádkozni mindig jó” – válaszolta.
A lelkigyakorlaton, szokás szerint, károlyi kollégáinkkal együtt vettünk részt, így közel ötvenen vágtunk neki a Szent Ignác-i lelkiség elsajátításának. Nem részletezem mindazt, ami pénteken történt és ami számomra csupán előkészítette a szombati ima-napot: ismerkedő játék, beszélgetés, filmnézés, és egy furcsa nevű – examennek hívott – ima is, ami tulajdonképpen az elmúlt napra való visszatekintésből áll.
Azt hiszem, a közösség nevében beszélek, amikor a lelkigyakorlat fő élményeként a szombati napi imát mutatom be. Első ,,gyakorlatként” az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan (azaz kettesével) indultunk egy hosszú sétára a természetben, a domb teteji kápolna felé. A fák, bokrok ágaira a spiri atya előzőleg zsoltáridézeteket aggatott: a teremtés, teremtő dicséretét. Párosan, de csendben mentünk a ragyogó őszi napsütésben. Tündökölt a táj, mert friss szemmel láttam, azt is, amit eddig, lehet, észre sem vettem – egy csöpp virág lángoló liláját, kékjét, egy fiatal diófa idilljét.
Utólag úgy érzem, ez is előkészület volt a kápolnában végzett közös imához. Számomra döbbenetes volt a felvezetés, ez a második „gyakorlat”: ha Istent kerestük a természetben, keressük egymásban is. Nézzünk egymásra úgy, mint arra, akiben Isten lakik. A zsoltárok, a természet, a csend – ha mindez nincs, nem biztos, hogy fel bírom emelni a fejem. Amikor mégis megtettem, meglepődve tapasztaltam, hogy ez a pillanat kimossa belőlem a hétköznapok nézeteltéréseiből bennem ragadt tüskéket, a bántásokat és bántódásokat, a kritikus gondolatokból felépített falakat. Ezeknél mélyebbre is lehet látni… És remélem, ehhez a pillanathoz néha a hétköznapokból is vissza lehet találni.
Ez a kápolnában töltött idő egymásért mondott imával végződött. Azoknak a kedvéért, akik késztetést éreznek arra, hogy másokért imádkozzanak, idemásolom a szövegét:
Áldott legyen a Fény, amely rád világít
és a fény, amely benned van.
Az áldott napfény sugározzon be téged
és melegítse fel szívedet,
míg úgy nem lobog, mint a kandallók tüze.
Igy minden idegen melegedni jöhet
hozzád és minden barátod is.
Sugározzék szemedből a fény,
mint ablakokba állított gyertyák fénye,
amely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló, édes eső!
Hulljanak lelkedre a cseppek,
és csalogassák ki a virágokat,
hogy illatukkal megteljék a levegő.
De áldott legyen a nagy vihar
és rázza meg lelkedet,
hogy fényesre és tisztára mossa!
Sok kis tavacskát hagyjon hátra,
amelyekben megcsillan az ég kékje
s időnként egy csillag is.
Legyen áldott a Föld,
az egész földkerekség,
hogy mindenütt kedvesen fogadjon,
bármerre is vezessen utad!
Legyen puha a föld,
amikor terhétől fáradtan lepihensz,
és legyen könnyű, amikor majd kint
fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
hogy lelked kiröppenhessen felfelé
és elérje útja végén az Istent!
A lelkigyakorlat idején ,,lelki javainkról” új spirituálisunk, Miklós Claudiu SJ atya gondoskodott, testi jólétünkről (étel, mosogatás, egyebek) károlyi kollégáink. Közösségépítő játékot Frigy Szabolcs iskolai tanácsadónk, esti imát Trepszker Erika SJC hittantanárnőnk vezetett. Seffer Dániel, a nagykárolyi iskola spirituálisa misét tartott, a Püspökség pedig újra rendelkezésünkre bocsátotta az erdődhegyi Helga Winter házat. Mindenkinek köszönjük!
Heinrich Andrea