Kemény munkánk meghozta gyümölcsét. A már kilencedik alkalommal megrendezett „Közös Ügyünk” nemzetközi környezetvédelmi vetélkedő díjazottjaiként iskolánk diákjai kirándulást nyertek a magyarországi Vásárosnaményba.


 

A X.B osztályból Beluska Melánia, Falup Bernadette, Vicsotka Hanna és felkészítő tanáruk Gózner Enikő 2011. március 20.-22. között élménydús utazásban vettek részt a „zöld világban”.

 

 

A péntek esti érkezést követően sor került  a  rendezvény megnyitójára. A megnyitókeretében átadták az elismerő okleveleket és a versenyre készített plakátok kiállítását tekinthették meg a négy ország diákjai .

Szombaton a nemzetközi önkéntes nap alkalmából a résztvevők közös szemétgyűjtésen vettek részt a város határában. Céljuk a példamutatás volt, az , hogy az emberek észrevegyék, hogy Földünk sorsa mindenkit érint.

Ezt követően a gergelyugornyai Tiszaparton pancsolhattak és frissülhettek fel a diákok.

Munka után édes a pihenés, de a korgó gyomrokat is csitítani kellett, ezért finom ebéddel várták az éhes szájakat, amit kellemes hajókirándulás követett.

Vasárnap a környező vidék nevezetességeinek megtekintésére került sor. Ellátogattak a kirándulók a Petőfi fához , a kopjafa temetőbe , valamint Kölcsey Ferenc sírjához.

Délután már csak a hazaút várt a diákokra, ám tanusíthatjuk, hogy senki sem távozott üres kézzel. Rengeteg élmény, új barátságok és felfedezések gazdagítottakbennünket.

Vicsotka Hanna, X. B osztályos tanuló