2011. május 20-21. között a X. A. osztály lelki napon vett részt a Szent Alajos Konviktusban. Miután megérkezett a társaság, elfoglaltuk szobáinkat, majd a Spiri atya vezetésével elkezdtük a programsorozatot. A Spiri által tartott bevezetőben a felebaráti szeretetre hangolódtunk rá, illetve beszéltünk a szeretetszolgalatról, aminek ebben az iskolai évben igyekeztünk kiemelt figyelmet szentelni. Ezt követően az említett témában egy elgondolkodtató feladatlapot töltöttünk ki, amely valóban mindenkit ráhangolt a lelki napra. Az újabb programpontban egy játék segítségével megtapasztaltuk, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok, akik bizonyos szempontból korlátok között élnek, és a mi segítségünket igénylik.
Vacsora előtt a fiúk fociztak a szabadban, míg a többiek közösen egy társasjátékban próbálták „a világot meghódítani”.
A szabadidő után a vacsora következett, amit az éhes fiúk vártak a legjobban. Egymás közt megosztottuk ételünket, majd teli hassal nekivágtunk egy felejthetetlen karaoke partynak. Az egész osztály részt vett benne, beleértve az osztályfőnökünket és a Spiri atyát is, majd a napot egy tanulságos film megtekintésével zártuk, amely bemutatta, mit is tehetünk azért, hogy a körülöttünk lévő világ jobb és élhető legyen.
A szombat reggel elég nehézkesen indult, mivel nem sikerült teljesen kipihenni az előző nap fáradalmait. Miután mindenki felébredt és elkészült, közösen részt vettünk a reggeli imán. A reggeli előkészítésénél az egész osztály együtt tevékenykedett. A programsorozatot egy beszélgetéssel és egy kedves játékkal fejeztük be, amelyben szimbolikusan megajándékoztuk egymást.
Mindenki lelkileg feltöltődve indult bepakolni, hogy hazatérhessen.
Köszönjük a Spiri atyának a nekünk szentelt időt és odafigyelést!